Áder nyilatkozzon: senki nem lehet a törvények felett!

Áder János a lelkiismeretére hallgatott, amikor az Alkotmánybírósághoz küldött egy pofátlan törvényjavaslatot. E szerint senki nem járhatott volna utána például annak, hogy mit csinált 260 milliárd forint közpénzzel a Nemzeti Bank. Most újra a köztársasági elnökön a sor, szólaljon meg, és szerezzen érvényt a törvénynek! – jelentette ki Tóbiás József.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a Sándor-palota előtt tartott sajtótájékoztatón bírálta a miniszterelnököt, a Fidesz-frakciót és a legfőbb ügyészt, amiért nem szólaltak meg a Matolcsy-ügyben. Ezért van most a sor a köztársasági elnökön: mondja el, nem lehet úgy Magyarországot kormányozni, hogy vannak olyan, magukat a törvények fölé helyező kiváltságosok, akik mindent megtehetnek, miközben milliók küzdenek azért, hogy a következő napot túléljék.

A politikus felszólította Áder Jánost, adjon hitet a magyar embereknek, hogy van még jogállam, és törvények felett álló csoportok nem tüntethetnek el egymilliárd dollárt következmények nélkül.

A Matolcsy-ügy Magyarország pénzügyi rendszerének stabilitását veszélyezteti: gyengíti a nemzeti valutát, már 316 forint az euró, és 282 forint a dollár árfolyama, azt pedig még nem látni, hogy meddig tart a zuhanás – hangsúlyozta a pártelnök, aki kitért arra is, hogy a jegybank elnöke nem vállalhat politikai szerepet, és a törvények tiltják, hogy a Magyar Nemzeti Bank tevékenysége bármely párthoz kötődjön.

Tóbiás József emlékeztetett arra is, hogy Lentner Csaba, az egyik jegybanki alapítvány kuratóriumi tagja világossá tette a valódi szándékot: a könyvkiadás és a haverok, barátok kifizetése után mindent meg kell tenniük az alapítványoknak a Fidesz 2018-as választási sikeréért. Ezért is sürgetjük, hogy a köztársasági elnök szólaljon meg a törvényesség és a jogállam védelme érdekében – mondta az MSZP elnöke.