További költségekkel terhelik az önkormányzatokat és vállalkozásokat!

A napokban szembesült újabb ” zsebbenyúlós” tényekkel a vállalkozó világ és az önkormányzatok. A TIGÁZ behajtási csekkeket küld ki (40 Euronak megfelelő) 12.000 forint plusz teherként, azoknak is, akik akár két nap fizetési csúszással teljesítik pénzügyileg számlájukat. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg tegnapi sajtótájékoztatóját Halmi József, megyei alelnök.

Egy 2011 – es EU irányelv alapján, behajtási díjat számlázhat ki a TIGÁZ, 30 napnál régebbi lejárt tartozás esetében.   Azonban a Magyar kormány 2013 – ban a PTK – ban szabályozta a behajtást költség általányt, majd a tavasszal önálló törvénybe is foglalta.

Az EU irányelv nem teszi kötelezővé, hogy vállalkozók kintlévőségüket szerződő féllel szemben ily módon hajthassák be, viszont azt mondja, hogy 60 napon túli tartozás esetén alkalmazhatja a szolgáltató a behajtási költség általányt. A Magyar kormány 30 napon túli tartozás esetében is kötelezővé tette. 2013 - ban fogadták el PTK – t, majd tavasszal törvényt alkottak, ami visszamenőlegesen is hatályos.

A Fidesz - kormány már nem csak közvetlenül, közvetve is sarcolja az önkormányzatokat és a vállalkozókat– jegyezte meg a tényeket kommentálva Győrtelek község polgármestere.

Mindkét szféra nagyon nehéz helyzetben van. A vállalkozóbarát kormány ígért a vállalkozásoknak járulékcsökkentést és egyéb könnyítéseket, ami mind csak ígéret maradt. A cégek költségei, az online pénztárgép és egyéb kiadások mentén is csak emelkedtek az elmúlt években.

 Az önkormányzatok önállóságát csorbította a kormány, lassan már gyámság alá helyezi őket, és közben nemcsak megadóztatja, hanem a „kormány által szidott multik” – on keresztül még további terheket ró rájuk. – fogalmazott.

Az állam által adott rendkívüli támogatásban az az önkormányzat részesülhet, akinek 60 napon túli tartozása van. Ha két nap után 12.000 forint van kiszámlázva, akkor mennyivel fognak nőni a tartozást felhalmozó önkormányzatok további terhei? Ellehetetlenülnek mind az önkormányzatok, mind a vállalkozások. Az önkormányzatok a feladatfinanszírozás miatt görgetik maguk előtt a fizetendő költségeiket, amit természetesen befizetnek, csak nem biztos, hogy időben.

Behajtás költség általány? De mit hajt be a szolgáltató, ha csúszik a befizetés 2 napot, és mellette szerepel a számlán késedelmi kamat is. – jegyezte meg a polgármester.

Kósa Lajos terjesztette be a törvényt, az a Kósa Lajos, aki nehéz helyzetbe hozta a devizahiteleseket, és Ö maga is önkormányzatot működtet. Bár Ő Új- Zélandra jár koncertekre, a legtöbb vállalkozásnak és önkormányzatnak napi megélhetési gondjai vannak. Rengeteg vállalkozást adnak vissza manapság. Néha az emberek között kellene járni a Fidesz képviselőiknek is, az önkormányzati vezetőket és vállalkozókat is meg kellene hallgatniuk – üzent a sajtó nyilvánosságán keresztül Halmi József.

Mindent meg fogunk tenni, hogy a törvényalkotást az irányelvek mentén alkalmazza a kormány, és legyen rugalmasabb a nehéz helyzetbe került önkormányzatokkal és vállalkozásokkal. – jelentette ki az MSZP Szabolcs – Szatmár - Bereg megyei alelnöke.