Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az Elios-ügyben az MSZP és a Párbeszéd

Az MSZP és a Párbeszéd a miniszterelnök felelősségét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az Elios-ügyben. A két párt törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón az elmúlt 27 év egyik legsúlyosabb korrupciós ügyeként jellemezte az Elios ügyét. Az ellenzéki politikus szerint olyan csalásról van szó, amelynél a szervezett bűnözés eszközeit alkalmazták, és amelyben a miniszterelnök egyik családtagja, a veje is érintett.
    
Hozzátette: Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése is megerősíti, hogy szervezett akcióról van szó.
    
"Szeretném, ha kicsit ízlelgetnénk ezeket a szavakat: egyfelől szervezett bűnözés, másfelől pedig a miniszterelnök családja" - fogalmazott.
    
Karácsony Gergely a közvilágítási beruházásoknál feltárt szabálytalanságokról azt mondta, ezeket az egy kaptafán készült helyi beszerzéseket nyilvánvalóan politikai támogatással végezték.
    
Még ki sem írták a pályázatot, a miniszterelnök veje már tárgyalt a azokról, Lázár János miniszter pedig büszke arra, hogy részt vett egy erről szóló egyeztetésen és mindezt az ügyészség a legnagyobb béketűréssel követte - mondta.
    
A Párbeszéd társelnöke szerint az OLAF-jelentés megállapította azt is, hogy az ügyészség nem a bűnt üldözte, hanem a bűnt pártolta ebben az ügyben.
    
Karácsony Gergely közölte, világosan látszik az is, hogy Polt Péter legfőbb ügyész alkalmatlan arra, hogy a magyar adófizetők pénze felett őrködjön.
    
Meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy a magyar és az európai adófizetők pénzéért ebben az országban senki nem felelős, senki nem érzi felelősségének a nyomozást - hangoztatta.
    
Jelezte, negyedjére is benyújtják az antikorrupciós ügyészség létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője dolgozott ki európai példák és az Európai Bizottság ajánlása alapján.
    
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte, még hétfőn megkeresik a többi parlamenti pártot azzal, hogy támogassák a miniszterelnök Elios-ügyben való politikai felelősségét vizsgáló testület létrehozását; ehhez negyven képviselő aláírása kell.
    
Szólt arról is, képviselőjelöltjeiket is arra kérik, hogy az ügyben érintett településeken tegyenek meg mindent az igazság kiderítésére.