MTI/mszp.hu | Belföld | Elios OLAF
2018. február 16. 14:42

Szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet beszélni az Elios-ügyben

Az MSZP szerint szervezett bűncselekmény-sorozatról lehet most már beszélni az Elios közvilágítási beruházásai ügyében, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) most nyilvánosságra került kalocsai jelentésében ugyanazokat a szabálytalanságokat tárta fel, mint amilyeneket Szolnokon elkövettek.
Harangozó Tamás, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, hogy önkormányzati képviselőjük révén jutott el hozzájuk az OLAF kalocsai jelentése.
    
A szocialista politikus szerint a két jelentésben "egy az egyben ugyanaz" minden, minden egyes cég, minden egyes szereplő, a független auditot végző, valamint a Miniszterelnökség szerepe. Az ajánlatokat ugyanazon a számítógépen írták és ugyanazon számítási hibával készültek, és a független külső szakértők mindkét esetben felhívták a figyelmet arra, hogy a projekt nem támogatható - részletezte.
    
Angeli Gabriella kalocsai önkormányzati képviselő, az MSZP-Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt, hogy Kalocsán nem volt gond a közvilágítással, a 2000-es évek elején a Démász a városban és további kétszáz településen energiahatékony lámpatestekre cserélte a régieket.
    
Hozzátette: az Elios beruházása Kalocsán 410 millió forintba került, pedig azt a pénzt lehetett volna a helyi kórházra vagy az 51-es út felújítására is költeni.
    
Györfi Mihály, az MSZP-Párbeszéd szolnoki országgyűlési képviselőjelöltje szerint ha a vádak igazak, akkor városát több mint egymilliárd forinttal károsította meg a szolnoki Fidesz és Orbán Viktor veje. Elmondta, a városban sokan panaszkodnak arra, hogy egyre "veszélyesebb" a közvilágítás.
    
Hozzátette: visszakövetelik Tiborcz Istvántól az "ellopott" egymilliárd forintot. Ebből a pénzből arra költenének, hogy egészségesebb legyen a szolnokiak élete, illetve hogy a közvilágítást valóban megoldják.
   
A képviselőjelölt Polt Péter legfőbb ügyésztől azt kérdezte, Orbán Viktor kérésére állította-e le a szolnoki ügyben a vizsgálatot.
    
Harangozó Tamás - ismertetve az MSZP közleményét - az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát szorgalmazta. 
    
Arra a kérdésre, hogy Lázár János miniszter elfogultsággal vádolta az OLAF-jelentés magyar készítőit, Harangozó Tamás közölte, ugyanazokról az emberekről van szó, akik a 4-es metróról készítették a jelentést. 
    
Szégyellje magát Lázár János azért, mert ha valami nem tetszik a Fidesznek, akkor nemcsak becsmérli, hanem gyanúsítja is honfitársait azért, mert egy uniós ügynökségnél teszik a dolgukat - mondta, hozzátéve: "el kéne takarodnia" a közéletből Lázár Jánosnak.
    
A politikus a koncepciós eljárás minősített esetének nevezte Czeglédy Csaba ügyét, azt a hírt kommentálva, hogy már kilenc iskolaszövet ügyében, mintegy 6,3 milliárd forintos vagyoni hátrány okozása miatt folyik eljárás az ügyvéd ellen.