mszp.hu | Belföld | Európai Unió
2019. április 05. 23:18

A kormány kivonja a parlamentet a politikai térből az EP-választás előtt

Nem véletlen, hogy nem lesz parlamenti ülés az EP-választásig – mondta Hiller István, a MSZP politikusa az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken.
Beszélt arról: pártja felkészült a kampányra, és dicsérte a Magyar Tudományos Akadémiát tárgyalási taktikájáért.
 
Ötven napon keresztül nem lesz parlamenti ülés, egészen a májusi európai parlamenti választásokig. „Ilyen még nem volt, és ez nem véletlen, kérem” – mondta Hiller, az MSZP korábbi elnöke, az Országgyűlés alelnöke, korábbi oktatási és kulturális miniszter.
 
„Ez azért van, mert (…) azt látta a tisztelt kormányzó többség, hogy az ellenzék más módon, szervezettebben és hatékonyabban lép föl. Ki akarta vonni a Parlamentet abból a térből, ami egyébként befolyásolhatja a szavazatokat.”
 
Így most az MSZP országjáró kampányt folytat, amire „Haza, Szeretet, Európa” című „jól kidolgozott, megalapozott” programjával fel is készült, és tisztességgel helyt fog állni – ígérte.
 
„A magyar érdekek képviselete Brüsszelben és az európai értékek képviselete hazánkban” – ez a cél, és az MSZP európai szocialista és szociáldemokrata szövetségeseivel összhangban kampányol.
 
„Ellentétben másokkal, nekünk a saját pártcsaládunkkal nincs vitánk” – célzott a Fidesz felfüggesztésére az Európai Néppártból. Hozzátette: sokkal inkább jönnek az MSZP kampányát segíteni európai politikusok. Frans Timmermans szocialista csúcsjelölt és a német EP-listavezető, Katarina Barley igazságügyi miniszter után hamarosan Nyírbátorban fognak megjelenni baloldali európai vezetők.
 
Az MSZP-nek van szövetségi listája a Párbeszéddel – az egyetlen választási szövetség az EP-voksolásra -, és „még mindig tárva lenne mások előtt is a kapu; és van egy olyan nemzetközi elfogadottságunk, ami az érveinket európai szinten is (…) erősíti.” 
 
Ő maga is részt vesz a kampányban, saját területeit: az oktatást és a kultúrát bevetve, és személyesen mondja majd el: az MSZP a szociális Európa megteremtését tűzte célul.
„Nekünk, magyaroknak és Magyarországnak a tudásunk, a tehetségünk a legelőnyösebb, és amit a legjobban tudunk használni”, mivel sem olajmezőink, sem aranybányáink nincsenek. S az oktatás, a kutatás „nemcsak azoknak szól, akik végzik, hanem országunk egészének”.
 
Az európai értékek közül a kutatás és tudomány szabadsága „eminens, évszázados és jelenben is vallott”.
 
Ez annyira fontos, hogy a CEU révén a Néppárt által a Fidesznek szabott három feltétel között is szerepelt, mert „nem önmagában egy intézményről, hanem a kutatás évszázados európai szabadságáról, annak megsértéséről illetve megvédéséről (…) van szó.”
 
Hiller dicsérte a Magyar Tudományos Akadémiát „kitűnő” tárgyalási taktikájáért, mert „sikerült politikai síkról szakértői szintre vinnie” az akadémiai kutatóintézetek leválasztásáról folyó vitát az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.
 
Ugyanis az Akadémiának és intézeteinek ma zárult átvilágítási eredményét a kutatóintézetekről, a nemzetközi kapcsolatokról, a tudományosság színvonaláról és nemzetközi megítéléséről nem az Akadémia állítja magáról, hanem mindkét tárgyaló fél elfogadja. 
 
„Dicsérem, hogy a politikáról sikerült átvinni a szakmaiságra azzal, hogy a szakmai érveket vissza lehet vinni politikai aduvá” – mondta.
 
Hangsúlyozta: olyan megállapodásra van szükség az Akadémia és a minisztérium között, amely elismeri a magyar tudományos kutatás és az akadémiai kutatóintézetek színvonalát és szabadságát, és ezt a továbbiakban is garantálja.
 
Az, hogy a kutatást tudósoknak kell felügyelni, az evidencia, „és nem is hiszem, hogy ebből az érvből lehetne engedni” – mondta.