mszp.hu | Belföld | Oktatás
2019. május 08. 07:14

Kunhalmi: Nagy kalappal az érettségizőknek!

„Nagy kalappal” kívánt a héten érettségizőknek Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában, és arra hívta fel a figyelmet: a kormány „direkt tesz taccsra” egy egész generációt.
Az MSZP oktatáspolitikusát két nemrég készült oktatási tanulmányról faggatták: az egyiket Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke rendelte meg, a másikat Varga Mihály kérésére a Nemzeti Versenyképességi Tanács írta. Mindkettőben számos olyan elem szerepel, amit az ellenzék oktatásügyben régóta követel már: hogy a közoktatásra fordított összegnek a GDP 6 %-át el kéne érnie; hogy munkaalapú helyett tudásalapú társadalmat kéne építeni; hogy lazítani kell a központosításon; hogy túl sok a tananyag.
Kunhalmi azt mondta: ez a két tanulmány „egyfajta beismerés”.
 
„Itt a bizonyíték, hogy (…) tényleg rosszindulatúak, és tényleg direkt csinálják”, hiszen pontosan tudják, mit kellene tenni az oktatásban - mondta.
 
„Direkt tesz taccsra egy generációt a Fidesz, mert a butákat jobban lehet irányítani. Orbán félperifériásnak titulálja az országot, feladta, hogy ebből bármikor is kimenet legyen: ennek az országnak összeszerelő-üzemnek kell lennie” – fakadt ki.
 
Úgy folytatta: a Fidesz-elit nem a magyar közoktatást választja; ha csak teheti, nyugati iskolákba járatja a gyermekeit. Orbán Viktor lánya, Ráhel is oda járt. „Miért nem választott egy kelet-magyarországi szakközépiskolát?” – kérdezte.
 
Hangsúlyozta: több mint 100 000 olyan gyerek van már, aki nemhogy szakmai, de általános iskolai végzettség nélkül hagyta el a közoktatást.
 
Megemlített egy harmadik tanulmányt is: a Pölöskei Gáborné államtitkár által írt Szakképzés 4.0 című anyagot, ami „jobb volt, mint bármi, amit a Fidesztől láttam”. Azonban azt is „kilúgozták”: kivették belőle azt az eredeti javaslatot, hogy a tankötelezettséget állítsák vissza 18 éves korra.
 
Azt mondta, félő, hogy minden tanulmány „megy a fiókba”, pedig szerinte az arany középutat kellene választani: lexikai tudásra is szükség van, de logikai és problémamegoldó képességre is, hogy az információt a diákok szintetizálni és használni tudják.