mszp.hu | Egészségügy
2019. május 13. 12:31

Kásler Miklós a betegek sírásója

Kásler Miklós úgy nyilatkozott a sürgősségi ellátásról, hogy úgy rendbe hozta azt, hogy „nem is talál rajta senki fogást, le is került a napirendről a kérdés”. Alig egy héttel később azonban beköszöntött a valóság és Budapest négy sürgősségi centrumából háromban nem tudtak súlyos, többszörösen sérült betegeket fogadni a szakemberhiány miatt.
Így is évente 24 ezer ember hal meg azért, mert nem kap megfelelő ellátást, Kásler miniszter „problémamegoldásairól” pedig most bebizonyosodott, hogy még több beteg életét veszélyeztetik. Miniszterként elárult mindent, amire orvosként felesküdött, de most tehetne egy életmentő lépést valamennyiünk egészsége érdekében. Mondjon le, de ne a nyugdíjas életbe meneküljön, hanem térjen vissza a gyógyításhoz! Dolgozzon abban a rendszerben, amit létrehozott! Ezzel még tehetne valamit a magyarokért.
 
Uniós szabályokra és forrásokra van szükség, mert az Orbán-kormány nem akarja biztosítani a minimumfeltételeket sem az egészségügyben. Az MSZP – Párbeszéd szövetség azért akarja megvalósítani a szociális Európát, hogy az unióban és benne Magyarországon mindenki időben, megfelelő ellátáshoz juthasson. Európai színvonalú béreket a nővéreknek és az orvosoknak, európai egészségügyet minden magyarnak! Káslerék politikájával szemben csak így lehet biztosíthatni minden beteg számára a lehető legnagyobb esélyt a gyógyulásra.  
 
MSZP
 
Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke