mszp.hu | Belföld, Külföld
2019. május 13. 22:56

Az SPÖ burgenlandi vezetőjével tárgyalt Szanyi Tibor

Az SPÖ burgenlandi vezetőjével tárgyalt Szanyi Tibor
A közös európai szociális juttatásokról tárgyalt Christian Dax-szal, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) EP-képviselőjelöltjével az MSZP delegációja Szanyi Tibor, a párt alelnöke és európai parlamenti képviselőjelöltje vezetésével hétfőn az ausztriai Felsőőrben.
Mindkét szövetséges párt támogatja a Szociális Európa programot, így a két jelölt is azt képviseli, hogy az Európai Unió vezessen be egységes európai minimálbért, minimumnyugdíjat és egységes európai családi pótlékot – számolt be a találkozóról Szanyi Sopronban.
 
Elmondta: az SPÖ burgenlandi tartományi vezetőjével közösen küzdenek az Ausztriába ingázó munkavállalók, köztük a magyarok szociális juttatásainak visszaállításáért, amit Ausztriában ez év elejétől a felére csökkentettek.
 
„Ez nem fér bele az európai jogrendbe” – mondta Szanyi.
 
Beszámolt arról: kicserélték a vendégmunkásokról szóló tapasztalataikat. Kránitz László, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei és Németh Imre, a párt soproni elnöke elmondta Daxnak: Sopronban az utóbbi időben feszültséget okoz, hogy az ottani gyárakba Kelet-Magyarországról és unión kívüli keleti országokból érkező vendégmunkások ágybérletekbe kényszerülnek.
 
Ráadásul osztozniuk kell az ágyakon: mivel 3 műszakban dolgoznak, az tud aludni a bérelt ágyban, aki épp nincs műszakban. A szállásínséget tetézi, hogy gyakran Sopronban szállnak meg az Ausztriában dolgozó magyar vendégmunkások is.
 
Szanyi és Dax megvitatta a multinacionális cégek európai adóztatását is. Szanyi elmondta: míg a kis- és középvállalkozásokat 25-30 százalékos adóval sújtják az az Európai Unióban, a multik „nettó adófizető pozíciója nulla”. Ezen pedig változtatni kell.
 
Szóba került még az európai lakhatási helyzet is: Dax és Szanyi egyetértett abban, hogy közösségi, társadalmi és szociális bérlakások építésével kell orvosolni a lakásínséget, nem pedig hitelekkel, amint azt például a jobboldali Európai Néppárt javasolta.