mszp.hu | Belföld
2020. február 22. 00:46

Ellenzéki egyeztetést kezdeményez Molnár Zsolt

Ellenzéki egyeztetést kezdeményez Molnár Zsolt
Ellenzéki köztársaságpárti egyeztetést kezdeményez a jövő héten Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója és budapesti elnöke, mert „gátat kell szabni (…) a bizalomvesztésnek az ellenzéki oldalon”, hiszen „a ma ellenzékéből lesz a holnap kormánya”.
Ne a sajtóból vagy kiszivárogtatásokból derüljön ki, ha valaki át akar lépni egy másik pártba – mondta a politikus az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken, de hangsúlyozta: senkit sem biztat ilyesmire.
 
 „A jövőt kell nézni. Nem szabad hagyni, hogy az MSZP és a DK viszonya ezáltal terheltté váljon, de gátat kell szabni ennek a bizalomvesztésnek az ellenzéki oldalon. (….) Arra kell figyelni, hogy együtt mindenképpen többek legyünk a kormányváltás érdekében”, „ne ugyanazt a tortát osztogassuk jobbra-balra”.
 
Elmondta: az ötfős fővárosi MSZP-frakció helyett jövő héten megalakul az MSZP-Párbeszéd frakció hét fővel, ami a legerősebb frakció lesz Karácsony Gergely főpolgármester mögött.
 
A két MSZP-s polgármester átlépésén a DK-ba „ledöbbent” – mondta – hiszen az MSZP sokat küzdött azért, hogy szocialista jelöltként a többi ellenzéki párt elfogadja őket.
 
„A ma ellenzékéből lesz a holnap kormánya. Ezért van szükség az egymás iránti bizalomra, és ezért nem lehet ilyet tenni” – jelentette ki, „nem korrekt lépésnek” és „emberi hiányosságnak” nevezve az átlépést, amire „a józan politika logika mentén nem kellett volna készülnünk”.
 
„Picit viccesnek” nevezte a két polgármester azon indoklását, hogy önkormányzati ügyekben a DK-tól több támogatást kaptak, és megemlítette: 10 nappal az átlépés előtt lett Kiss László szocialista javaslatra a Budapesti Önkormányzati Szövetség társelnöke.
 
Kiemelte: nagyon erős ellenzéki szövetség jött létre október 13-án, de „nem elég együttműködni, hanem úgy is kell látszódni”, és most „itt van egy kis repedés”.
 
A DK-t nem hibáztatta az átlépésekért, hiszen „táncba azt lehet vinni, aki táncba akar menni”. A két polgármester eredeti jelölését nem nevezte hibának, hiszen alkalmasak, de „morális teszten nem kellett átmenniük”.
 
„Egészen biztos vagyok abban, hogyha 25-30%-on lenne a szocialista párt, akkor ők nem jöttek volna rá, hogy az európai uniós program és az Európai Egyesült Államok eszméje milyen fontos.” Jövőjüket féltve mehettek az erősebb támogatottságú párthoz – mondta Molnár.
 
A DK tagjai „akkor sem szaladgáltak el”, amikor az a párt két százalékon állt, „azt kell mondjam, hogy ők ketten még ezen a morális próbán is megbuktak, ha ezt azért tették, hiszen nem lehet mindig pillanatnyi árfolyamon mérni az értékrendet”.
 
A DK által beharangozott konzultációt az ellenzéki együttműködésről „jópofának” nevezte, de megelőlegezte: az ellenzéki szavazók több mint 90%-a közös listát akar majd. Ráadásul, mint mondta, „október 13-án országszerte volt egy nagyon nagy konzultáció, úgy hívják, hogy önkormányzati választás – amelyen, ugye, az ellenzék egységben indult”.
 
Az MSZP valós tartalmi kérdéseit az átlépések nem írják felül: „Mi arra készülünk, hogy egy modern, szociáldemokrata, erősen a szociális kérdésekkel foglalkozó programmal újra visszaszerezzük a választók bizalmát, és mire az ellenzéki tárgyalások jövőre élesbe fordulnak, egy erősebb, karakteresebb szocialista párt képét mutatjuk egy kitűnő női társelnökkel, Hiller István vezette választmánnyal”. 
 
Kérdésre elárulta: személyesen támogatja Kunhalmi Ágnes társelnöki tisztét, de ez a párt kongresszusán dől majd el.