mszp.hu | Belföld
2020. március 20. 13:12

Kapjanak azonnali egyszeri juttatást az egészségügyben dolgozók!

Kapjanak azonnali egyszeri juttatást az egészségügyben dolgozók!
Kapjanak azonnali egyszeri juttatást a koronavírus-járványban leginkább érintett egészségügyi, és a szociális szférában dolgozók! – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Klubrádió Esti gyors című műsorában csütörtökön.

A pártelnök azt mondta: biztos benne, hogy meg lehet teremteni az összeg forrását azok számára, akik „ott vannak a fronton”, „akik rólunk fognak gondoskodni, esetleg minket fognak gyógyítani”.

A juttatásnak nagyságrendileg annyinak kell lennie, amennyit a rendőrök idén kaptak. „Ha a rendőrségnél meg tudták oldani az egyszeri juttatást (…), akkor meg fogják tudni oldani az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók számára is” – mondta.
Ennek az ágazatnak a legmostohábbak a körülményei évek óta, „most ez a kormány meg tőlük várja el, hogy gondoskodjanak” a betegekről és az idősekről, akiket most arra kér, hogy maradjanak otthon.


Forrás lehet például a kormány 150 milliárdos propagandája, a Moldáviának juttatott 30 milliárd forint, a külföldi fociakadémiákra költött több milliárd forint, „arról nem is beszélve, hogy a háttér-oligarchahálózat meg Mészáros Lőrincen keresztül hány százmilliárdot hordott ki a költségvetésből”.

Az élelmiszerek és védőfelszerelések árdrágulását a pártelnök „horrorisztikusnak” nevezte, és azt mondta: mivel a kormány szétverte a fogyasztóvédelmet minden olyannal együtt, ami az emberek mindennapi életét segítette volna, az alkalmatlan az árak ellenőrzésére.

A nyerészkedés ellen a legjobb megoldás a hatósági ár bevezetése, mint ahogy azt Szerbiában tették. Az MSZP ezt javasolja az alapélelmiszerek, a fertőtlentőszerek és a védőfelszerelések esetében.

Azt, hogy katonák jelentek meg kiemelt fontosságú üzemekben a kormány veszélyhelyzeti intézkedése nyomán, kérdésre úgy kommentálta, hogy „nem probléma”, ha a jogállamiság kereteit betartva kiemelt nemzetgazdasági érdekeltségű cégeket biztosítanak és védenek. Az ezzel kapcsolatos jogszabályt korábban elfogadta az országgyűlési többség – tette hozzá.

„Én nem tudom megítélni, hogy mennyire lesz hatékony. Nem ismerem a Magyar Honvédségnek azokat a szakértőit, akik életükben vezettek már céget; úgyhogy nem tudom pontosan, hogy ez hogy fog működni” – mondta.