mszp.hu | Belföld | Egészségügy
2020. május 10. 13:40

A mentők napjára

A mentők napjára
A mentők napján köszöntjük azokat a honfitársainkat, akik 1,2 millió embert mentenek meg évente.
Köszönjük, hogy egész évben készen állnak a bajba került honfitársaink megsegítésére, köszönet a mindannyiunk biztonsága érdekében végzett szolgálatukért!
 
Ez a köszöntés ugyanakkor figyelemfelhívás is egyben. Ugyanis fel kell hívni a figyelmet arra, hogy milyen állapotokat teremtett a mentősök számára az Orbán-kormány. A megalázóan alacsony bérek, a nehéz munkakörülmények, a lepusztult infrastruktúra miatt egyre kevesebb embert vonz ez a hivatás. 
 
A kihívásokkal teli körülmények ellenére mégis vannak, akik vállalják a szolgálatot, testi épségüket nem kímélve, a lelki megrázkódtatásokat vállalva védik és mentik a magyarok életét, amiért köszönet és hála illeti meg őket. Felelősségvállalásuk követendő példa mindenki számára.
 
A mentősök méltán vívták ki a társadalom megbecsülését, éppen ezért itt lenne az ideje annak, hogy a kormány is kifejezze végre az anyagi és erkölcsi megbecsülését. Újból vonzóvá kell tenni ezt a hivatást, javítani kell a munkakörülményeken és olyan életpályamodellt kell nyújtani az állomány tagjainak, ami garantálja a tisztességes megélhetésüket.
 
A további szolgálathoz erőt, egészséget kívánunk minden mentősnek!
 
MSZP
 
Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke