mszp.hu | Belföld
2020. június 19. 14:12

Az Alkotmánybíróság a hatalmi ágak szétválasztásának több száz éves elvét rúgta fel

Az Alkotmánybíróság a hatalmi ágak szétválasztásának több száz éves elvét rúgta fel
Az Alkotmánybíróság szintet lépett, és a hatalmi ágak szétválasztásának több száz éves elvét rúgta fel azzal, hogy hatáskörhiányra hivatkozva helybenhagyta a kormány rendeletét a gépjárműadó 40%-nak elvonásáról az önkormányzatoktól – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, a Klubrádióban.

„Lett volna hatásköre az Alkotmánybíróságnak és el is kellett volna járnia” – rögzítette a pártelnök a rádió csütörtöki Esti gyors című adásában.

„A törvényt, azt a Parlament alkotja, a kormányrendeletet pedig a kormány; és a kormány vonta el ezt a tulajdonjogot” az önkormányzatoktól – magyarázta.

Az ellenzéki képviselők által benyújtott kifogás elutasításában az Alkotmánybíróság ráadásul „jó szolga módjára” a Pénzügyminisztérium által megküldött érvelést használta: hogy „tulajdonképpen ez a kormányrendelet mintha törvény lenne”, költségvetést vagy adójogszabályokat érintő törvényt pedig nem lehet megtámadni.

„Az Alkotmánybíróság ezt az érvelést fogadta el, fölrúgva, ahogy mondtam, minden olyan jogelvet, (…) ami eddig érvényes volt, de hát a Fidesz rendszerében, ahol a jogállam leépítése folyamatos, és hát sajnos jól állnak ebben a jogállam-leépítési harcban, (…) itt most az Alkotmánybíróság lépett egy szintet” – mutatott rá a pártelnök.

„Nem is furcsa: durva az, amit az Alkotmánybíróság megengedett magának ebben, hiszen a Parlament ülésezése alatt hozott kormányrendeletet minősített tulajdonképpen törvénnyé. Tehát most a járványhelyzetre való hivatkozás sem lehetne megalapozott, hiszen a Parlament folyamatosan ülésezett. Egyszerűen átlépte ezt a (…) nagyon, nagyon régi jogelvet, és kormányrendeletet minősített törvénnyé. És eldobta magától ezt, mint egy forró krumplit, ezt a problémát, és azt mondta, ja, hát ebben az Alkotmánybíróságnak nincsen hatásköre.”

A pártelnök ezt „dermesztőnek” nevezte a jövőre nézve, hiszen, – mint mondta - ha kormányrendeletet lehet törvényként értelmezni, akkor a kormány nem csak az önkormányzatokkal kapcsolatban hozhat ilyen döntést, hanem cégekkel vagy magánemberek tulajdonával kapcsolatban is – és az Alkotmánybíróság szerint az ilyen döntés még csak meg sem támadható.

„Ez sajnos mind-mind afelé mutat, hogy itt a miniszterelnök kénye-kedve szerint lehet az emberek tulajdonával játszani, tehát tulajdonképpen nincsen senkinek sem biztonságban az a tulajdona, amit a keresetéből tisztességesen megszerzett, amit örökíteni szeretne a gyermekeinek” – mondta a pártelnök.

Az ellenzéknek ezzel szemben a tiltakozás és a nyilvánosság eszköze áll rendelkezésre, a választópolgároknak viszont a szavazatuk: „A legerősebb eszköz, nekem meggyőződésem, az 2022-ben a választópolgárok szavazata” – hívta fel a figyelmet.