mszp.hu | Belföld
2020. augusztus 19. 22:22

Orbán még mindig csak mismásol a belarusz ügyben

Orbán még mindig csak mismásol a belarusz ügyben
Világos üzenetet küldött az Európai Unió a mai csúcstalálkozó után Lukasenka belarusz diktátornak: az európai közösség nem fogadja el az elcsalt választás eredményét, a demokratikus ellenzék elleni agresszió miatt pedig személyre szabott, célzott szankciókat léptetnek életbe a felelősökkel szemben.

A magyar kormány álláspontja az elmúlt hetekben pávatánchoz hasonlított, Orbán Viktor és a Fidesz vélhetően személyes üzleti érdekek miatt nem volt hajlandó egyértelműen elítélni a Belaruszban történteket. Orbán most is gyáva maradt és csak mismásolt az ügyben: egyértelmű kiállás helyett bebújt a V4-ek szoknyája mögé és igyekezett kibekkelni a csúcstalálkozót.

Az EU álláspontja azonban határozott és egyértelmű. Az ugyanakkor, hogy Orbán Viktor is hallgatólagosan egyetért vele, még messze nem elég. A magyar kormányfő volt ugyanis az, aki személyes látogatásával korábban legitimálta, sőt bátorította a belarusz diktatúra vezetőit. Alapvető politikai és erkölcsi elvárásunk Orbán Viktorral és kormányával szemben, hogy bátran álljanak végre a demokráciáért küzdő belarusz ellenzék mellé!

dr. Ujhelyi István
EP-képviselő (MSZP)
Budapest – 2020.08.19.