mszp.hu | Belföld
2020. szeptember 01. 16:19

Megfelelő egészségügyi feltételeket és digitális felkészülést az iskolákba!

Megfelelő egészségügyi feltételeket és digitális felkészülést az iskolákba!
Az időben történő, megfelelő egészségügyi és digitális felkészülés hiánya okozza a fő problémát és adja a legfontosabb megoldandó feladatot most az oktatásban – hívta fel a figyelmet Kunhalmi Ágnes, az MSZP oktatási szakpolitikusa. Pártja javaslatairól hétfő reggel az ATV Start című műsorában beszélt.

Indul a tanév és a kormány megint csak bizonytalanságba és mostoha helyzetbe taszította az oktatást, emlékeztetett Kunhalmi Ágnes. Elmondta, az MSZP javaslatai egyrészt a megfelelő egészségügyi intézkedések pótlására irányulnak, másrészt a párt nagyon fontosnak tartja a digitális oktatás folyamatos fejlesztését is.

„2 hónap alatt sem sikerült a kormányzatnak a bizonytalanságot csökkenteni, még abban sem, hogy a tavaszi hullám tapasztalatait a közoktatásban leszűrje. A fertőtlenítőszerek – hogy csak egy példát mondjak – a mai nappal sincsenek kiszállítva, nem egyértelmű, hogy ezt minden szülő meg tudja oldani. Probléma az új alaptanterv erőltetése is, valamint hiányolom azokat a digitális tanterveket, tananyagokat, eszközöket, amire kapott például 4 milliárdot az Európai Uniótól a kormány. Nem látni, hogy ezt nagymértékben próbálták volna pótolni” – mutatott rá a szocialista politikus az oktatás helyzetének problémáira.

„Mi azt javasoltuk, hogy ha megjön a második hullám, akkor ne hirtelen váltsunk digitális oktatásra, mert abba mindenki belefullad, hanem legyen hibrid oktatás. (…) Bizonytalanság, hogy fertőzés esetén mi a teendő, ebben is magukra vannak hagyva az oktatási intézmények. (…) A központosított iskolarendszerben bigott módon mindenkinek egy szabályrendszert akarnak csinálni, ez nem fog működni” – emlékeztetett az MSZP javaslatára és álláspontjára a párt társelnöki székének várományosa.

Kunhalmi Ágnes az MSZP új társelnöki rendszeréhez kapcsolódó tisztújításáról is beszélt. „Benne vagyunk egy folyamatban, és ezt a küldöttek többsége érti, járom az országot én is, belső nagy fórumaink vannak, megy a belső kampány most nálunk” – mondta el a képviselőnő.

Kérdésre, hogy megválasztása esetén tudna-e Mesterházy Attilával együtt dolgozni, elmondta, nem sok esélyt lát arra, hogy szükség lesz erre, mivel egyfelől Mesterházy későn döntött úgy, hogy jelölteti magát, másfelől már folynak a Tóth Bertalan nevével fémjelzett MSZP-s tárgyalások az ellenzékkel 2022-ről, amit nem lenne szerencsés egy hirtelen elnökváltással megzavarni.

„Értik a küldöttek, hogy mi az a stratégia, amivel az MSZP-nek a 2022-es választásokhoz kell elérkeznie, és mi az a központi szervező erő, amelyet az együttműködésben az MSZP biztosítani tud. Erre nagyon készülünk, folyamatban van a 106 egyén választókerületben a csapataink felkészítése, nem csupán technikailag, anyagilag, hanem pszichésen, fizikailag, mindenhogy, és elkezdődtek azok a tárgyalások, amelyeken az elnökünk, Tóth Bertalan már részt is vett. Mindezek alapján természetesen a küldöttek döntenek majd” – összegezte Kunhalmi Ágnes.