mszp.hu | Belföld
2020. szeptember 15. 18:00

Listás szavazás után teljes egységben kezdi a munkát az MSZP

Listás szavazás után teljes egységben kezdi a munkát az MSZP
Szeptember 9-ig megérkezett a küldöttek véleménye, így pénteken a jelölőbizottság az online tisztújító kongresszusra tette javaslatot – erről beszélt Szekeres Imre, az MSZP jelölőbizottságának elnöke hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A szabályok értelmében, a küldöttek véleménye alapján az MSZP jelölőbizottságának mérlegelnie kellett a kongresszus megtartásának módját. Az országos járványügyi körülmények ismeretében, törekedve a felelős döntésre, az online kongresszusra tettek javaslatot, mondta Szekeres Imre.

„500 embert ma felelősséggel összezsúfolni nem lehet, így a jelölőbizottság online kongresszust és listás szavazást javasol a kongresszusnak. Megkérdeztük mind az 54 jelöltet, akik különböző pozíciókra aspirálnak, hogy így is vállalják-e a zártlistás jelöltséget. A Magyar Szocialista Pártban az a szabály, hogy annak a 15 embernek együtt kell döntetnie, akik egy listán akarnak szerepelni” – magyarázta a jelölőbizottság elnöke.

Szekeres elismerősen szólt a párton belüli demokráciáról. „Minden jelölt rendkívül fegyelmezetten és együttműködően vett részt a jelölőbizottság ülésén. (…) A 19-i kongresszus megtartása szükséges a legitim vezetéshez népképviseleti szervek előtt, bíróság előtt, politikai tárgyalásokon. Ott van előttünk a Jobbik példája: nem szabad semmilyen ziccert adni ennek a hatalomnak, hogy vissza tudjon vele élni” – figyelmeztetett.

„Ezen a kongresszuson ezen kívül el kell fogadnunk azt a politikai programot, amelyet az ellenzéki pártokkal való tárgyalásokon képviselnie kell a szocialista pártnak” – tette hozzá.

Kérdésre, hogy meglesz-e vajon a párton belüli legitimitásuk a végül kihívó nélkül maradt listásoknak, a szocialista politikus kifejtette, „A jelölést előkészítő bizottság nem szubjektív véleményeket képvisel. Minden tagja egy küldöttcsoportot képvisel, és annyi szavazata van, ahány küldött van mögötte. Feltételezem, hogy ezek a szavazások felelősségteljesek voltak, és a kongresszus is ilyen arányban fogja támogatni, utána pedig a munkában is azokat, akiket megválasztunk”.