mszp.hu | Belföld
2020. október 28. 15:00

Az alkotmánybírósági beadvány mellett közérdekű adatigénylést kér az MSZP a 2 évre kizsákmányolt munkavállalókról

Az alkotmánybírósági beadvány mellett közérdekű adatigénylést kér az MSZP a 2 évre kizsákmányolt munkavállalókról
A munkavállalói jogok alkotmányellenes korlátozásai ellen minden eszközzel fellép az MSZP – erről tartott online sajtótájékoztatót Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese szerdán.

Legsürgősebben a jogtalanul, egyoldalúan 24 hónapra emelhető munkaidőkeret azonnali megszüntetését kell elérni, mondta Komjáthi Imre.

„Orbán és a „133 bátor ember” fokozatosan fosztja meg a munkavállalókat a jogaiktól, lehetővé téve, hogy a munkáltatók egyoldalúan 24 havi munkaidőkeretet vezessenek be. Hónapokig heti 6 napon át dolgoztatni valakit úgy, hogy ezt még csak ki sem fizetik igazságtalan, embertelen és kizsákmányoló. Ezt egy salátatörvénybe bújtatták el” – mutatott rá az MSZP alelnöke.

Emlékeztetett, a Magyar Szakszervezeti Szövetség kérésére, az MSZP vezetésével az összes ellenzéki párt egy alkotmánybírósági beadványt tett már az ügyben. „Most egy lépéssel továbbmegyünk és közérdekű adatigényléssel fordulunk a Békés megyei kormányhivatalhoz. Szeretnénk tudni, mely munkáltatók nyújtottak be kérelmet 24 havi munkaidőkeretre és melyeknek engedélyezték” – jelentette be.

„Az MSZP továbbra is a magyar dolgozók érdekében cselekszik és a szakszervezetek javaslatait beépíti a stratégiájába. Az MSZP elfogadott stratégiájában kiemelt helyen szerepel a munkavállalói jogok megerősítése és a szakszervezetek támogatása, ezek erősítésére van szükség, ezért részesüljenek ugyanúgy a személyi jövedelemadó 1%-ából, mint a civil szervezetek és az egyházak, és az állam tegyen mellé ugyanennyi költségvetési forrást” – emelte ki az MSZP következetesen képviselt javaslatát.

Komjáthi hangsúlyozta, az MSZP fő törekvése, hogy minden dolgozó ugyanazokkal a jogokkal rendelkezzen, hiszen „nincs állás munkaszerződés nélkül és nincs állás tisztességes fizetés nélkül”.

A szocialista politikus szerint a brutálisan korlátozó Munka Törvénykönyve helyett egy új Munka Törvénykönyvében kell megerősíteni a munkavállalók jogait. Elmondta, a mai bérrendszer hátránya az alacsony szint, az egyenlőtlen struktúra és a „nem jutok előre” érzése. „A fordulópont a minimálbér felzárkóztatása lehet, az MSZP azt az álláspontot képviseli, hogy a magyar minimálbér legyen a legmagasabb a visegrádi országok között, minimális értéke legyen 705 euró”.

Ígérte, az MSZP minden platformon azért fog fellépni, hogy érvényesüljön az egyenlő munkáért egyenlő bért elve, tehát, he legyen különbség az azonos munkahelyen azonos munkát végző férfiak és nők között, valamint az ország különböző részein dolgozók bére között. „Kezdeményezzük, hogy Magyarországon maximalizálják a vállalaton belüli bérkülönbségeket! A vezetők bónusza például ne haladhassa meg az alapbérük 20%-át, és a 10 millió forint feletti vezetői bérek ne legyenek levonhatók a vállalatok adójából, mint költség”. Hangsúlyozta, pártja továbbra is kiáll azért, hogy 9 hónapra emeljék a munkanélküli ellátás idejét, és a szakszervezetek váljanak a jövedelempótló támogatás elosztóivá.

„Az MSZP szociáldemokrata pártként természetes szövetséges a bérből, fizetésből, saját munkájukból megélő embereknek, és az ő érdekeiket képviselő szakszervezeteknek” – mondta az MSZP elnökhelyettese.