Nyolc évvel ezelőtt ugyanis a Fidesz gyűlöletkampányt indított, majd megalázó és embertelen felülvizsgálatokat követően, rokkantnyugdíjasok tömegeit zsebelte ki.
Rengeteg olyan embertől vettek el tízezreket, vagy mindent, akik nem lettek egészségesebbek.
Megaláztatás, elszegényedés, hajléktalanság, öngyilkosság. Ezek voltak a könyörtelen döntésnek a következményei.
Ezt követően 2018-ban, egy régen eltemetett testület, az Alkotmánybíróság életjeleket adott, és kimondta, hogy az Orbán-kormány jogellenesen vette el rengeteg rászoruló ember rokkantnyugdíját. Két évvel ezelőtt a mai napon jelent meg a Magyar Közlönyben a testület határozata, amely 2019 március 31-éig szabott határidőt a kormánynak ahhoz, hogy rendezze a rokkantnyugdíjasok helyzetét, de ez a mai napig nem történt meg.
Az MSZP az embertelen felülvizsgálatok kezdete óta kiáll a rokkantnyugdíjasok mellett, ezért készítettük el azt a javaslatot, amelynek értelmében visszamenőleg egy összegben kapnák meg kamatostul a megvont rokkantnyugdíj teljes összegét. A Fidesz azonban már többször elutasította a javaslatot.
A kormány nyolc évvel ezelőtti döntésének most azonban még súlyosabb következményei vannak, mivel a rokkantnyugdíjasokat emiatt sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben érte a válság. A Fidesznek ezért meg kell szüntetnie a jogsértést és meg kell adnia a jogos kártérítést az érintetteknek! Ennek érdekében pedig az MSZP újra benyújtja az erre vonatkozó javaslatát.
A kormány azzal, hogy nem hajlandó végrehajtani az Alkotmánybíróság döntését csak azt a tényt erősíti meg, hogy az, ami ma van Magyarországon, csak formájában köztársaság, valójában önkényuralom. Az MSZP szociáldemokrata pártként azonban elkötelezett amellett, hogy 2022-ben a kormányváltó szövetség többi tagjával közösen helyreállítsa a jogbiztonságot és a demokráciát hazánkban.
MSZP
Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke