mszp.hu | Belföld
2020. december 14. 20:58

A kormányzás minimumfeltételeiben már a választás előtt meg kell egyezni

A kormányzás minimumfeltételeiben már a választás előtt meg kell egyezni
A kormányzás minimumfeltételeiben már a választás előtt meg kell egyezni, és „nagyon fontos, hogy amiben megegyezünk, azt végig tudjuk vinni” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke, hétfőn a Klubrádióban.

Az ellenzéknek olyan meggyőző közös ajánlatot kell tennie, amely a Fidesztől lemorzsolódott vagy elpártolt szavazók számára is elfogadható. A legfontosabb, hogy „közösen adjunk egy víziót, ami hosszú évekig, akár évtizedekig egy békés, nyugodtabb országot teremt” – mondta a társelnök.

„Az a jó hírem van, hogy erről is tárgyalunk, ellenzéki pártok” – jelentette ki a rádió Esti gyors című műsorában.

Leszögezte: „természetesen (…) mi is tiszteletben tartjuk a nemzeti értékeinket, mi is kiállunk mellette, de mi az emberekről szóló kormányzást szeretnénk. Nem úgy, ahogy a Fidesz, akinek a hatalmi érdekei sokszor ezt felülírják”.

A kormányváltó szövetség pártjainak tehát nem csak az a feladatuk, hogy szervezetileg megteremtsék az együttműködést és az összefogás feltételrendszerét, hanem be kell mutatniuk „az új Magyarország képét, amivé formálni szeretnénk ezt az országot”, és ahhoz kell minél több támogatót gyűjteniük.

Az ellenzéki együttműködésben a baloldaltól a jobboldalig nagyon sokféle párt van. Nem lehet és nem is szabad megígérni, hogy közöttük nem lesz vita – mondta kérdésre.

„A vita kizárása, az a Fidesz módszere” – jelentette ki.

„Pont az a legnagyobb probléma, hogy a Fidesz kizárja a vita lehetőségét. (…) Nem véletlenül nem is szoktak részt venni a választások idején vitákban”; a miniszterelnök már „vagy egy évtizede” nem vitázik. Ez a kultúra is hiányzik a magyar közéletből – mutatott rá.

A Závecz Research kutatásáról, mely szerint közel félmillió támogatót veszített a Fidesz augusztus óta, Tóth azt mondta: egy közvélemény-kutatás mindig egy „pillanatfelvétel”, de a támogatottságcsökkenés egyértelműen annak tudható be, hogy „amikor valós ellenféllel kell a Fidesznek megküzdenie, (…) akkor nem áll a helyzet magaslatán”.

„Tehát amikor nem létező ellenségekkel kell hadakozni, akkor (…) mindig mennek a nagy szólamok.” Most viszont, amikor valós az ellenfél – „tragikus módon” a koronavírus –, „a cselekvés (…) sok esetben elmarad” – mondta.
Az, hogy több mint 7 ezren haltak meg eddig Magyarországon koronavírusban, sajnos annak is következménye, hogy sok olyan intézkedést, amit meg kellett volna hozni, nem akkor és nem úgy hozták meg, ahogy kellett volna – tette hozzá.