mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Egészségügy Pénzügy
2021. február 10. 13:22

Oltási utalványt az életek védelmére és a gazdasági túléléshez!

Oltási utalványt az életek védelmére és a gazdasági túléléshez!
Az MSZP oltási utalvány bevezetését szorgalmazza, amely nemcsak az oltási kedvet növelné, de forráshoz juttathatná a válság által leginkább sújtott ágazatokat is – jelentette be a szocialisták új kezdeményezését Molnár Zsolt, a párt igazgatója.

A javaslat szerint 10 ezer forintos utalványt kapna minden olyan magyar állampolgár, aki beoltatja magát, az utalványt pedig a vendéglátásban, illetve a legnagyobb problémával küzdő ágazatokban lehetne felhasználni – mondta a politikus szerdán online sajtótájékoztatón.

Ez segítené az életek védelmét is, hiszen „nagyon fontos, hogy minél nagyobb legyen az oltási hajlandóság”, de forráshoz juttatná azokat a vállalkozásokat és családokat is, amelyek a csőd szélén állnak, illetve súlyos problémákkal küzdenek.

„Mi úgy számoltuk, hogy ez a 10 ezer forintos utalvány közel 100 milliárd forintot juttathat ezekbe az ágazatokba, így jelentős forrástöbblettel tudják átvészelni ezt az időszakot” – mondta Molnár.

Aláhúzta: felelős javaslattal állnak a magyar társadalom elé, és elvárják a magyar kormánytól, hogy felelős döntéseket hozzon.

Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy minél többen oltassák be magukat, ezért Budapest főpolgármesteréhez hasonlóan a Magyar Szocialista Párt is kéri a magyar embereket: vegyenek részt az oltási programban, menjenek el, és oltassák be magukat.

„Így fogjuk elérni azt, hogy minél hamarabb visszakapjuk a normális életünket” – indokolta.

Megismételte a szocialisták két javaslatát: az álláskeresési járulékot kilenc hónapig kaphassák a munkakeresők, akik pedig igazoltan koronavírusosak, azok százszázalékos táppénzre legyenek jogosultak.