mszp.hu | Belföld
2021. március 15. 13:32

Ismét eljött március 15-e, az 1848-as forradalom ünnepnapja.

Ismét eljött március 15-e, az 1848-as forradalom ünnepnapja.
Ám akár csak tavaly, idén sem tudunk felhőtlenül ünnepelni, hiszen a járvány megakadályozza a gyűléseket, tüntetéseket, és azt is, hogy óvodások és iskolások zászlóerdővel borítsák be a Petőfi szobrokat.

Emlékeznünk azonban ilyen nehéz helyzetben is lehet, ezt mindenki megteheti otthon, saját kis köreiben, se egyben gondolhat a jövőre is. Az egykori márciusi ifjak üzenete ma is aktuális. Ismét harcolnunk kell a sajtó és véleményszabadságért, a tanszabadságért, és általában a szabad életért. De szükség van a szabadság mellett jólétre és biztonságra is. A szabadságot és a jólétet nem csak a járvány, hanem a Fidesz is korlátozza.

Mi MSZP-sek küzdünk a járvány ellen, s küzdünk a Fidesz autoriter hatalma ellen is. Azt akarjuk, hogy a járvány leküzdése után jövőre, 2022-ben a márciusi ifjak álma, amely egyben a mai fiatalok és minden demokrata álma is teljesüljön. Hogy Magyarország a szabadság a jólét és felemelkedés útjára lépjen. Ahogy Petőfi híres verse is megfogalmazta „a bőség kosara és a jog asztala” mindenki számára elérhető legyen.

A márciusi ifjak pontosan tudták, hogy mit miért tesznek, s tudták azt is, hogy mindez saját korukban is kemény politikai küzdelmet igényelt. Nem tévedtek és az elmúlt 173 év is azt mutatja, hogy a demokráciáért, a jó és biztonságos életért minden generációnak újra, meg újra meg kell harcolnia, a miénknek is.  Megharcolunk, veletek együtt.

173 évvel ezelőtt Magyarország történelmében is döntő jelentőségű fordulat történt. A reformkor küzdelmeire támaszkodva Pesten forradalom tört ki, mely elindította az országot a polgári átalakulás, a modernizáció útján. Ennek egyik alapvető jelentőségű elme a cenzúra eltörlése, a sajtó szabadsága, melynek hiányában nem alakulhat ki egyetlen egy társadalomban sem tájékozott, a társadalmi kérdések között eligazodó, s azokról felelősen dönteni képes közvélemény.

A történelem, mintha megint ismételné önmagát.

A Fidesz kormány folyamatosan számolja fel a sokszínű médiát, politikai propagandaeszközként használja a közrádiót és a köztelevíziót, centralizált szervezetben tömöríti saját orgánumait, s egymás után hallgattatja el a vele szemben álló kritikus hangokat. Az Origó megszerzését, a Népszabadság betiltása, az Index megszerzése, majd a Klubrádió elhallgattatása követte. Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat tovább halad, melynek jeleit már látjuk a facabook rendszabályozására irányuló kormányzati törekvésben.

A márciusi ifjak pontosan tudták, hogy a demokrácia szabad, korlátozásoktól mentes nyilvánosságot igényel, s tudták azt is, hogy annak kiharcolása saját korukban is kemény politikai küzdelmet igényelt. Nem tévedtek és az elmúlt 173 év is azt mutatja, hogy a demokráciáért, a szabad sajtóért minden generációnak újra, meg újra meg kell harcolnia. Megharcolunk veled együtt.