mszp.hu | Belföld | Pénzügy
2021. március 23. 15:17

Az új nemzeti egységkormány feladata lesz megállítania a közpénzek lenyúlását

Az új nemzeti egységkormány feladata lesz megállítania a közpénzek lenyúlását
Az elmúlt 10 évben az államigazgatásban, az egészségügyben, az oktatásban einstandolták az EU-s pénzeket, az ellenzéket pedig rendre kihagyják az intézkedéseket megelőző egyeztetésekből, ami válság és járványhelyzet idején különösen veszélyes.

A következő hónapban kell alapvetően meghatározni, hogy ebben a hét évben hogyan lesznek elköltve a pénzek – reagált a források jövőbeni elosztásáról szóló, az ellenzék által kezdeményezett hétfői parlamenti vitanap fő felvetéseire Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP és Brenner Koloman a Jobbik országgyűlési képviselője kedden, az ATV Start című műsorának vendégeként.

„Szomorú adatközlés, hogy mennyivel kerül többe a magyar állami apparátus működtetése, mint más európai országokban, szinte példa nélküli Európában” – mondta Bangóné Borbély Ildikó. Emlékeztetett, hiába csökkentette korábban a kormány radikálisan a parlamenti képviselők számát költséghatékonyság növelés címén, ha később számtalan államtitkárt, helyettes-államtitkárt és egyéb kormánytisztviselőket állított szolgálatba.

Brenner Koloman megerősítette, a jövőre alakuló új, nemzeti egységkormánynak alapvetően át kell gondolnia majd a pénz elosztását.

Indokolva a parlamenti vitanap ellenzéki kezdeményezését, a szocialista politikus elmondta, „A kormánynak kötelessége lefolytatni a konzultációt a források elosztásáról, ráadásul még azt sem ratifikálták, hogy a helyreállítási alapból mire fognak költeni. Míg a környező országokban hónapokig egyeztették a társadalmi és szakmai szervezetekkel és az ellenzéki pártokkal az elosztásról szóló anyagot, addig a magyar kormány még a szakmai szervezetekkel sem egyeztet. Ezért hívtuk össze ezekről az euró milliárdokról szóló vitanapot. Felfoghatatlan az is, hogy miért nem hívják le az egymilliárd eurós bér-kiegészítési forrást”.

A Jobbik képviselője megjegyezte, még az április 30-ig lefolytatandó kötelező társadalmi egyeztetések sem haladnak, amelyek előfeltételei a hazánk által benyújtandó pályázati anyagnak az EU munkahelyvédelmi programjából (SURE) lehívható egymilliárd euróra.  

Bangóné elmondta, a járványhelyzetben a legrövidebb távú cél az egészségügy felvirágoztatása. „Az MSZP programjában központi elem az egészségügy fejlesztése. Az önkéntesek toborzása is jól mutatja a szakemberhiányt” – húzta alá.

A politikusok egyetértettek, hogy a másik jelenleg legveszélyeztetettebb terület az oktatás, többek között a felsőoktatás. „Nem feltétlenül az alapítványi formával, inkább a felsőoktatás átalakításának végrehajtásával van súlyos baj. Például azzal, hogy fideszes aktív miniszterek ülnek be a kuratóriumokba másfél milliós fizetésekért, Varga Judit Miskolcon, Szijjártó Győrben, miközben doktorált tanársegédeket a közelmúltban nettó 114.000 forintért lehetett alkalmazni. Örkényt idézve lehetne csak mondani, hogy „önként kérték kivégzésüket az egyetemi választott vezetők” – utalt Brenner a friss hírre, hogy immár a Testnevelési Egyetem szenátusa is kérvényezi magára a modellváltást. „Nagy dolog lesz ezt is közösen felülvizsgálnia az új nemzeti egységkormányunknak, mert ez így nem maradhat, ez teljesen egyértelmű” – mondta a jobbikos képviselő.

„Ezen túlmenően beszélni kell majd arról is, hogy felbecsülhetetlen vagyon az, ami most átkerül alapítványokhoz” – figyelmeztetet Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője.