mszp.hu | Belföld, Gazdaság, Külföld | Civilek
2021. augusztus 12. 14:52

Norvég Alap: a Fidesz miatt elvesztett 77 milliárdot az új kormány fogja visszaszerezni a magyaroknak

Norvég Alap: a Fidesz miatt elvesztett 77 milliárdot az új kormány fogja visszaszerezni a magyaroknak
Honvédelmi beszerzést is érinthet, hogy az Orbán-kormány felrúgta a norvégokkal kötött megállapodást: 4 milliárd nem jut el a civil szervezetekhez, 73 milliárdból viszont a kormánynak kellett volna támogatnia a szegényeket, a klímavédelmet, és más, az embereket közvetlenül érintő célokat.

A Norvég Alap körül kialakult konfliktus akár átterjedhet az USA-tól egymilliárd dollárért vett rakéták ügyére is, amelyek, mint kiderült, csak bizonyos norvég alkatrészek segítségével üzemképesek. Sokkal jelentősebb azonban a magyar embereknek okozott közel 80 milliárd forintos kár helyreállítása – mondta el Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtök reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában.

„Ebben az ügyben is szerintem a legfontosabb nem feltétlenül az üzleti kapcsolat, már magyar szempontból, hanem az, hogy itt elvettek 77 milliárd forintot a magyar emberektől (…)” – hívta fel a figyelmet az ügy lényegére Harangozó Tamás. Emlékeztett, ebből az összegből az eredeti megállapodás szerint mindössze 4 milliárd forint jutott volna a civileknek, ám a kormány ezt is saját kamucivil szervezeteinek szánta.

„21 milliárd ment volna a klímaváltozás megakadályozásra, csakhogy mondjak egy olyan célt, amitől hangos az egész ország Velencei-tó ügyben. 13 milliárd ment volna a szegénység elleni küzdelemre, a legszegényebb emberek támogatására, az életük javítására vagy akár munkahelyteremtésre. Tehát konkrétan a legszegényebb, legrászorultabb emberek zsebéből vették ki a pénzt” – mutatott rá a szocialista politikus. „Mindezt csak azért, mert transzparens módon kellett volna elkölteni a pénzt. Ez egészen elképesztő és vérlázító” – tette hozzá.

Az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjaként Harangozó tamás jelezte, noha magyar-norvég honvédelmi együttműködés létezik, a Honvédelmi bizottságon át sem érkezett semmilyen információ arról, hogy a fideszes kormány rendezni kívánná-e a viszonyát Norvégiával, sőt, még a Pegasus-üggyel összefüggésben sem hajlandók a bizottság összehívott ülésein megjelenni, még a TEK és Kósa Lajos sem képviseltetik magukat.

„A helyzet az, hogy 77 milliárd, azaz 77.000 millió forintot az emberek zsebéből vett ki ez a fideszes brancs, és annyit tudok mondani, hogy vizsgálhatnak bármit, szerintem egyetlen fontos vizsgálatnak kéne lennie ebben az ügyben: a jövő évi kormányváltás után a Norvég Kormánnyal le kell ülni és meg kell egyezni” – jelentette be.

„Lehet itt vagdalkozni a kormány részéről, hogy mit fognak „feljelenteni” meg „behajtani” a norvégokon: ez a norvég állam adófizetői pénze. Szerintem nem nagyon tudunk olyan paragrafust lobogtatni, hogyha valaki a saját pénzét valamilyen célra oda akarja adni, akkor annak megmondhatják, hogy nem is arra kérjük, meg nem is úgy – ilyen nincs” – szögezte le az MSZP frakcióvezető-helyettese.