mszp.hu | Belföld
2021. augusztus 18. 12:12

Mindössze 20 millió forinton garasoskodik a kormány a Csepel-Soroksári komp szükséges támogatása ügyében

Mindössze 20 millió forinton garasoskodik a kormány a Csepel-Soroksári komp szükséges támogatása ügyében
Dél-Budapest teljes agglomerációját ellehetetlenítik egy szánalmas politikai bosszú kedvéért.

Egyértelmű, hogy Csepelnek és térségének normális hídi összeköttetései kell, hogy legyenek belátható időn belül, addig azonban sok tízezer ember életét keseríti meg Csepel-Soroksár kompproblémája. A kompbizottság vonatkozó támogató javaslatát a jelenlegi kormányzattal ellentétben a tavasszal felálló új, Karácsony-kormány nem fogja felülbírálni, így elgördülhet végre az akadály az egyre aktuálisabb felújítás elől – hangsúlyozta Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettesese és helyi OEVK képviselőjelöltje hétfő reggel a Spirit FM Aktuál című műsorában.

Az 1984-ben létesített, akkor óránként forduló járatra nagyjából hat autó fért fel eredetileg, most azonban csak négy. A megnövekedett forgalom miatt szó sem lehet már arról sem, hogy óránként forduljon a komp: kénytelen folyamatosan járni.

„Létezik egy úgynevezett Komp Támogatási Bizottság, amely minden évben elbírálja, hogy melyik rév, melyik komp mennyi támogatást kap. Hosszú éveken keresztül az volt a módi, hogy a döntést, amit a bizottság szakmai alapon meghozott, a kormány nem írta felül. Most (…) pitiáner politikai bosszúból lenyúlták azt a támogatást, amit egyébként a bizottság javasolt a kormány felé, hogy 20-30 millió forint kellene a komp felújításához, bővítéséhez, kötélcseréhez… egyáltalán ahhoz, hogy nagyjából 10 autót át lehessen vinni a Dunának ezek a szakaszán” – ismertette Komjáthi.

A szocialista politikus rámutatott, bár a kormány számára most adná magát a lehetőség, hogy megkönnyítsék a dél-pestiek és a csepel-soroksáriak életét 20-30 millió forintból, mégis úgy döntöttek, belefullasztják inkább Budapestet a közlekedési nehézségekbe. „Ezzel nem Karácsony Gergelyt szívatják, hanem az ott élőket: nekik nehezítik meg az életüket pitiáner politikai bosszúból” – szögezte le.

Elmondta, egyszerűen érthetetlen az, amit a közlekedéssel művel a kormány. „Csepel egy sziget, de nem lehet elszigetelve úgy, ahogy most a közlekedés miatt elszigetelődött. A HÉV körüli hercehurca (még mindig nem tudták átadni időben, csak ígérgetések voltak), az M0-s körgyűrűnél lévő szörnyű állapotok (évről évre újra és újra ki kell cserélni egy alkatrészt és emiatt megint ellehetetlenítik a forgalmat), hát ez nem azt mutatja, hogy a kormány nagyon támogatná Csepelt és Soroksárt annak ellenére, hogy Csepelen fideszes polgármester van” – emlékeztetett Komjáthi Imre.

Végezetül, a térség MSZP-Párbeszéd-es képviselőjelöltjeként beszámolt arról, mit tapasztalt a helyi emberekkel való találkozásai, beszélgetései során. „Az emberek jönnek oda és 10-ből 9 azzal kezdi, hogy takarítsák már el ezeket, mert ez már borzalom. Elkezdik sorolni, hogy kit hogyan tapostak meg: a rokkantnyugdíjast, a közmunkást, az egyszerű dolgozó embert, akit kiszolgáltattak a multi cégeknek, és hosszan sorolhatnánk” – mondta az MSZP elnökhelyettese, aki az elmondottak alapján arra a következtetésre jutott, a csepel-soroksáriak heves negatív érzelemből fognak szavazni a közelgő választáson.