mszp.hu | Belföld, Gazdaság
2021. szeptember 08. 11:57

Legyen adómentes a minimálbér!

Legyen adómentes a minimálbér!
„Ez lenne az első lépésünk, amit újra visszavezetnénk” – mondta a minimálbér adómentességéről Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő az ATV Start című műsorában, ahol Jámbor András képviselőjelölt-aspiránssal együtt adókról, bérekről, népszavazásról és az előválasztásról kérdezték.

Az Orbán-kormány első lépése volt, hogy a minimálbér adómentességét elvette; ezt adnák vissza a szocialisták, s ebben az ellenzéken belül nincs vita. A lépéssel azonnal növekedne több mint kétmillió minimálbéres keresete, a sávos adózással pedig több mint 310 ezer forintos keresetig sokkal jobban járnának a munkavállalók – mondta Bangóné.

„Nem akkora kiesés azért, hogy számítsanak mondjuk egy Mészáros Lőrinc-féle beruházáshoz képest sem” – mondta a lépés költségvetési vonzatáról Jámbor András, aki Budapest 06-os választókerületében indul képviselőjelöltként a Szikra Mozgalom színeiben, az MSZP-Párbeszéd szövetség támogatásával.

Bangóné kiemelte: igazságtalan, hogy aki 100 ezer forint nettót visz haza, az is 15% adót fizet, de aki 1,5 milliót keres, az is 15%-ot. Ez arányaiban sokkal inkább sújtja a kiskeresetűeket; abból lehet lemérni, hogy mennyit is ér ma egy munkavállaló bére, hogy milyen minőségű életet tud a fizetéséből biztosítani saját magának meg a családjának.

Egy kezdő pedagógus vagy egészségügyi dolgozó „még annyi bért sem tud hazavinni, hogy minőségi ételt tudjon az asztalára tenni” – hívta fel a figyelmet.

Jámbor a bérszakadékot emelte ki, ami Magyarországon 2010 óta a környező országokhoz képest kialakult. Azt mondta: a szintén egykulcsos társasági adót, amit 2017-ben a Fidesz a legnagyobb cégeknél 19-ről 9%-ra, a kis-és középvállalkozóknál pedig 10-ről 9%-ra vitt le, a nagy cégeknél visszaemelné.

A népszavazás témájára áttérve azt mondta: ha a Karácsony Gergely kezdeményezte voksolást a választás előtt „nem engedélyezi a Fidesz, akkor egyszerűen a 2022-es választás fog majd lényegében egy népszavazássá válni nagyon sok kérdésben”, mint a Diákváros és a lakhatási válság ügye.

Addig is „minden lehetőséget meg kell adni az embereknek arra, hogy kinyilvánítsák a véleményüket. És ez van annyira fontos kérdés, hogy egy külön alkalmat is szenteljünk annak, hogy erről elmondhassa az a 8 millió választópolgár az álláspontját. (...) Minden eszközt meg kell ragadni” a Fudan Egyetem elleni tiltakozáshoz a Diákvárosért – mondta.

Bangóné kiemelte: mióta az Orbán-kormány hatalmon van, még nem volt az ellenzék által kezdeményezett népszavazás Magyarországon, mert „olyan feltételeket szabtak”. „Emlékezzünk vissza a Nyakó István-féle vasárnapi boltzárra, ahol még képesek voltak kopaszokat is odaküldeni, verőembereket, hogy megakadályozzák kérdésnek a beadását”.

„Egy nagyon fontos eszköz kell hogy visszatérjen Magyarországra a népszavazással kapcsolatban”, és „az ellenzék ezt garantálni fogja 2022 után” – jelentette ki.

Az ellenzéki előválasztási ajánlásgyűjtésről azt mondták: az emberek jó fogadták a kezdeményezést, „hatalmas munkán vagyunk túl”.

Bangóné „furcsának”, „vicc kategóriának” nevezte, hogy egy kormánypárt, kormányzása alatt, kiáll és az ellenzék ellen gyűjt aláírásokat.

„Látszik, hogy félnek most a választásoktól” – jegyezte meg.

Mindketten elmondták: aláírásgyűjtésük során azt tapasztalták, hogy míg az ellenzéki pultoknál sorok kígyóztak és „egy fél percre nem tudunk megállni”, a Fidesz pultjainál csak „lézengenek” az emberek.