mszp.hu | Belföld, Gazdaság | Nyugdíj
2021. november 30. 09:13

Drámai a nyugdíjasok elszegényedése

Drámai a nyugdíjasok elszegényedése
Drámai a nyugdíjasok elszegényedése; ez a kockázat a nemzetre nézve, nem az ellenzék – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

A politikust az után kérdezték, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Alkotmányvédelmi Hivatal dolgozóinak mondott beszédében nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket.

Tóth felhívta a figyelmet: Kövér a harmadik legnagyobb közjogi méltóság tisztét tölti be Magyarországon, bizonyos esetekben az alaptörvény alapján még akár az ország vezetőjévé is vállhat, „tehát abszolút nem mindegy, hogy ő mit mond”, főleg az Alkotmányvédelmi Hivatal ülésén.

„Ez nagyon komoly következményekkel jár” – emelte ki. Hozzátette: ahogy Kövér a parlamentben kezeli a helyzeteket és tízmilliós bírságokat szab ki ellenzéki képviselőkre, „ez mind-mind arra utal, hogy ő valóban ellenségként tekint ránk”.

A nemzetre és leginkább az idős emberekre nézve azonban nem az ellenzék, hanem a nyugdíjasok „drámai”, „brutális” elszegényedése jelenti a kockázatot – jelentette ki.

A Fidesz úgy alakította át a nyugdíjemelés rendszerét és magát a nyugdíjrendszert, hogy a munkabérek és az infláció, és a nyugdíjasok fogyasztói kosarába tartozó termékek ára, sokkal nagyobb arányban nőtt, mint a nyugdíjak, „tehát az alacsony nyugdíjak sajnos folyamatosan szakadtak le”.

Elhangzott: míg 2010-ben a KSH adatai szerint 26 ezer idős ember tartozott a legalacsonyabb jövedelmi tizedbe, addig 2019-ben már 270 ezer.

A szocialista politikus kiemelte: a Fidesz-kormány a GDP 6 százalékával kevesebbet költ most szociális kiadásokra, mint 2010-ben, „a szociális háló szétszakadt”.

450 ezer magyar nyugdíjas 100 ezer forint alatti nyugdíjat kap minden hónapban, ebből kell kifizetnie az élelmiszert, a gyógyszert, a fűtést és minden mást; ráadásul az ilyen alacsony nyugdíjjal rendelkező idős emberek nagyon sok esetben egyedül vannak – hívta fel a figyelmet.

És Orbán ugyan azt mondta, nálunk nem fagynak meg az emberek, ezzel szemben tavaly 212-en megfagytak, köztük nagyon sok idős ember a saját otthonában – emelte ki.

Változást sürgetett a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek tekintetében: „fel kell zárkóztatni az alacsony jövedelmeket, fel kell zárkóztatni az alacsony nyugdíjakat!”.

A nyugdíj kiszámításánál svájci indexálást javasolt, nyugdíjminimumnak pedig – mely nagyon sok szociális támogatás számítási alapja -70 ezer forintot a mai 28 500 helyett.