mszp.hu | Belföld | Foglalkoztatás
2021. december 15. 15:56

Valódi, elvehetetlen jogokat a dolgozóknak!

Valódi, elvehetetlen jogokat a dolgozóknak!
Valódi, elvehetetlen, az állam által ellenőrzött jogokat és egy európai élethez alapokat biztosító munkafeltételeket követelt a dolgozóknak Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és Dorosz Dávid, a demokrata ellenzéki szövetség helyi képviselőjelöltje Gödön, a Samsung-gyár előtti sajtótájékoztatón szerdán.

Komjáthi kifogásolta: a kormány stratégiai partnerekkel kötött szerződése „több sebből is vérzik”, nem töltik meg a magyar munkavállalókat védő tartalommal sem a munkaügyeket, sem a munkavédelmet tekintve.

„Röhögve söpörték le” a Fidesz politikusai azt a szocialista javaslatot, hogy két évre kizárható legyen mindenféle magyar és európai uniós támogatásból az a cég, amely súlyosan megsérti a munkavédelmi és munkaügyi szabályokat – mondta el.

A kormány nem teszi a dolgát, hogy megvédje a magyar dolgozókat, hogy legyen esélyük a megélhetésre és a jó munkakörülményekre is, és a halállal végződő üzemi balesetek száma egyre jobban nő; a Samsungnál az elmúlt hetekben egy fiatalember veszítette életét munkája során – sorolta.

Kiemelte: a stratégiai partnerek több milliárd forint adófizetői pénzt kapnak a kormánytól, de nem átlátható, mennyit költenek ebből a munkavállalókra, a munkavédelemre és a munkaügyi ellenőrzésekre.

Egy, az MSZP társelnökének írásbeli kérdésére miniszteri válaszként érkezett „válasznak látszó tárgyból”, illetve „lózunggyűjteményből” kiderült: az utóbbi három évben a kormány 89 stratégiai partnerénél összesen 250 munkavédelmi ellenőrzés volt, azaz évente legfeljebb egy.

Ráadásul „cinizmusban odáig mentek”, hogy munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzések céljára több mint 250 millió forintért egy olyan cégtől – a Suzukitól – vásároltak terepjárókat, amely „lábbal tiporja” a munkavállalói és a szakszervezeti jogokat – mondta.

Dorosz Dávid „egyszerre természeti, társadalmi és pénzügyi tragédiának” nevezte, ami a Samsung-gyár kapcsán Gödön és a környéken történik. Mint mondta, a Fidesz és helyi képviselője, Tuzson Bence kiszolgáltatja Gödöt és környékét a gyár kénye-kedvének, „lényegében elárulják (...) a körzetben élőket azért, hogy egy multinacionális nagyvállalat profitérdekei érvényesülhessenek”.

„Tanmesének” nevezte a helyzetet a vízminőség, a levegőszennyezés és az iparűzési adó helyiektől való elvétele vonatkozásában is, mely „tablószerűen” mutatja, „hogy a Fidesz hogyan árulja el” a magyar emberek munkavállalói jogait, az egészséghez és élhető környezethez való jogát, és hogyan szolgálja ki a multinacionális nagyvállalatokat.

Mint mondta, fel fogják tárni és nyilvánosságra fogják hozni a ma még nem ismert, nagyvállalatok kiszolgálásával kapcsolatos, háttérben álló érdekeket és megállapodásokat, „és ha kell, el fogunk számoltatni 2002-ben” a kormányváltás után.

„Zöld és igazságos Magyarországot fogunk építeni. Olyan Magyarországot, ahol mindenkinek joga van ahhoz, hogy egészségben és nyugalmas környezetben éljen, és nevelje föl a gyerekeit” – jelentette ki.

Ostorozta, ahogy nevezte, „Tuzson ’nullás’ Bencét”, a körzet fideszes képviselőjét, amiért hét éve nem szólalt fel a körzet ügyében a Parlamentben. Azt ígérte: ha őt választják meg,  a kormányzati többség tagjaként mindent megtesz majd, és közösen „fel fogjuk számolni azt a gazemberséget, ami itt történik”.

Mindenkit felhívott az országban: csatlakozzon az ellenzék csapatához, „és együtt, közös erővel váltsuk le ezt a gazember kormányt, és vessünk véget ennek a multikat kiszolgáló politikának, ami egyben a magyar nemzet elárulása is”.