mszp.hu | Belföld
2022. január 06. 15:07

A szociális ágazatban dolgozók többségnek fényévnyi távolságra van a fizetése a Fidesz által hirdetett átlagbértől

A szociális ágazatban dolgozók többségnek fényévnyi távolságra van a fizetése a Fidesz által hirdetett átlagbértől
A Fidesz büszkén hirdeti, hogy a béremelést követően a szociális ágazatban 370 ezer forint lesz az átlagbér, ez azonban csak egy álságos játék a számokkal. Ugyanis a munkavállók 80%-át kitevő középfokú végzettséggel rendelkező dolgozók 50 év munkával érhetik el ezt a fizetést Orbán rendszerében.

A szociális szféra dolgozói alulfizetettek és túlterheltek, nincs elegendő munkavállaló és nincs megfelelő számú utánpótlás sem és ez már rövid időn belül veszélybe fogja sodorni az egész ellátórendszert. Ezen pedig az alapbér és a hozzá kapcsolódó ágazati összevont pótlék januári 20 százalékos emelése sem fog változtatni, mivel annak nagy részét a minimálbér és bérminimum emelése teszi ki. A szakszervezetek szerint ugyanis a dolgozók jelentős része minimálbért vagy garantált bérminimumot keresi meg, így csak azt kapják januártól, ami kötelezően jár nekik.

Az MSZP szerint meg kell erősíteni a szociális ellátórendszert azért, hogy a jövőben is biztosítható legyen a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévők ellátása!

Olyan béremelést kell biztosítani a szociális szakmákban, amely lehetővé teszi a tisztességes megélhetést másodállás vállalása nélkül is. Be kell vezetni egy olyan ösztöndíjprogramot a szociális szakmához kapcsolódó szakokra jelentkezők számára, amellyel enyhíteni lehet a szakemberhiányon. Továbbá a járvány alatt végzett áldozatos munkájuk elismeréseként biztosítani kell azt az 500 ezer forintos jutalmat a szociális ágazat dolgozóinak, amelyet a Fidesz megtagadott tőlük. Az MSZP az Egységben Magyarországért Szövetségben lévő pártok részeként azért dolgozik, hogy a kormányváltás után ezek a célok megvalósuljanak.

 

MSZP

Bővebb információ: Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke