mszp.hu | Belföld
2022. május 05. 16:15

Korlátozni kell a rendeleti kormányzást!

Korlátozni kell a rendeleti kormányzást!
Korlátozni kell a rendeleti kormányzást, az MSZP erre tesz majd kísérletet – mondta Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő, pártigazgató a Spirit FM műsorában csütörtök reggel az alaptörvény tervezett 10. módosítása kapcsán.

Rámutatott: 2020 novembere óta veszélyhelyzeti kormányzás van, a kormány azonban ezzel nem él, hanem visszaél, olyan rendeleteket hoz, melyeknek a járványhoz nem sok közük van.

Most, hogy a háborús helyzetet is beemelnék a veszélyhelyzeti kormányzást lehetővé tevő helyzetek közé, az eddigi tapasztalatok alapján arra lehet következtetni, hogy „szinte kizárt, hogy ne éljenek vissza ezzel a helyzettel, csoda lenne, ha nem így történne” – mondta Molnár.

„Az igazi probléma, hogy (...) nincsenek igazi határai, nincsenek korlátai ennek az alkalmazhatóságnak, hanem kis túlzással egy korlátlan rendeleti kormányzást tesz lehetővé” – hangsúlyozta.

„Azt tényként kell megállapítani, hogy rettenetes háború zajlik mellettünk, ennek van humanitárius katasztrófa következménye, ez érinti Magyarországot, tehát idáig igaz állításokkal találkozunk. Az már nem igaz állítás, hogy örökkévalóságig egy rendeleti kormányzással kell visszaélnie a kormánynak a lehetőségeivel, illetve a hatalmával. Ebben kellene mindenképpen korlátozás” – mutatott rá.

Olyan fékekre lenne szükség, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a kormány túlterjeszkedjen egy szomszéd államan lévő háborús konfliktusból egy egészségügyi válsághelyzetből adódó indokokon – mondta.

Példaként hozta, hogy a koronavírus-járvány miatti egészségügyi veszélyhelyzetet a kormány arra használta, hogy szakmailag indokolatlan és oda nem illő intézkedéseket hozzon: korlátozza a sztrájkjogot, és sarcolja az önkormányzatokat az gépjárműadó és az iparűzési adó megvonásával.

„Ezért van bennünk nagyon komoly aggódás” – mondta Molnár, hozzátéve: pártja frakciója megvitatja, támogatható-e a kormány javaslata; szerinte „így, ebben a formában ez nem lesz támogatható”. De jól átgondolt döntést fognak hozni, és „rá fogunk mutatni, hogy mi van a mérleg egyik, és mi a másik serpenyőjében”.

Kérdésre elmondta: lenne lehetőség arra, hogy módosító javaslatokat vessenek fel az indítványhoz, „de ezek nem szoktak belekerülni az elmúlt 12 év tapasztalata alapján” a határozatokba. Azt a véleményét fejezte ki: a kormány szakmailag nem támogatná az ilyen típusú rendeleti kormányzás korlátozását vagy keretek közé helyezését.

Ugyancsak kérdésre kijelentette: nem tud olyan nemzetközi példát mondani, ahol a kormány visszaélne a rendeleti kormányzással, mint Magyarországon; másrészt másutt a veszélyhelyzet addig tart, amíg valóban veszély van.

Rámutatott: Magyarországon „úgy van járványügyi veszélyhelyzet, hogy nincsenek járványügyi korlátozások”, „ezzel el is érkeztünk az ördögi körnek a végére, hogy Magyarországon fönn lehet tartani tartalom nélkül, hiszen nincsenek érdemi korlátozások, mégis veszélyhelyzet van, hogy a kormánynak rendeletalkotási jogköre legyen”.