Az emberek többsége a brutális drágulások miatt a SZÉP-kártyával eddig túlnyomó részben élelmiszert vásárolt. Az MSZP szerint a jelenlegi megélhetési válságban nem szűkíteni, hanem bővíteni kell a kormányzati segítségnyújtás körét! Ezért kezdeményeztük, hogy a rászorulók kapjanak legalább havi 20 ezer forint értékű Esély élelmiszerkupont elektronikus fizetőeszközre feltöltve, amit csak alapvető élelmiszerekre lehet költeni.
Az MSZP a megélhetésükért küzdő magyar családokat képviselve azt követeli, hogy a SZÉP-kártyákkal július 1-je után is lehessen vásárolni az élelmiszerüzletekben, valamint hogy szavazzák meg az MSZP élelmiszerkupon bevezetésére vonatkozó javaslatát, kapjanak azonnali segítséget a drágasággal küzdő emberek!
MSZP
Bővebb információ: Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, országgyűlési képviselő