mszp.hu | Belföld, Külföld
2022. július 05. 17:50

Ujhelyi: szociális válságban szociális megoldásokat kell keresnünk

Ujhelyi: szociális válságban szociális megoldásokat kell keresnünk
A folyamatosan emelkedő árak – különösen az élelmiszerek és az üzemanyagok – nyomán az Európai Parlament mai plenáris ülésén azt vitatjuk meg, hogy az uniós források hatékony és célzott elköltésével miként tudunk a legjobban segíteni az európai polgároknak a megélhetési költségeik csökkentésében és a mélyülő szociális válság hatásainak elkerülésében.

A plenáris vitához az alábbi, írásbeli hozzászólást nyújtottam be az MSZP EP-képviselőjeként:

„Magyar szociáldemokrataként régóta képviselem azt az álláspontot, hogy az európai közösségnek az évek óta meghatározó jobboldali-liberálkonzervatív irány után végre balra kellene fordulnia és az embert a középpontba helyeznie. A covid-járvány és az azt övező, majd a háborús helyzet miatt még inkább felerősödő gazdasági válság mélyülő szociális válsággal is sújtja a tagállamokat: ellenállóképességüktől függő mértékben. A válság bizonyította, hogy szolidaritás és együttműködés nélkül nincsenek érdemi és hosszan ható megoldások; szociális válságot pedig csak szociális megoldásokkal lehet kezelni.

Számos tagállami példa van már arra Spanyolországtól Romániáig, hogy miként lehet uniós forrásból finanszírozott szociális intézkedésekkel érdemben segíteni a válság által ellehetetlenített családokon. Sajnos Magyarország kormánya egyelőre nem ismerte fel, vagy Európa-ellenes harcában ennyire érzéketlenné vált, hogy rendelkezésre állnak azok az uniós eszközök, amelyek átmeneti mentőövet biztosíthatnak a polgároknak: például az MSZP által javasolt Esély-kupon élelmiszertámogatás finanszírozásával.

A magyar kormánynak mielőbb felül kell vizsgálnia és újraírnia a helyreállítási alap kapcsán benyújtott nemzeti tervét annak érdekében, hogy megerősítse benne a szociális alapú, válságkezelő intézkedéseket. Az Európai Unió közösségének pedig fontos feladata, hogy mielőbb rászorítsa a tagállami kormányokat az elfogadott, de teljességében be nem fogadott szociális pillérek minél szélesebb körű végrehajtására. Ideje végre az embereket a középpontba helyezni Európában és nem kizárólag a gazdasági érdekeket védeni.”

Brüsszel/Budapest – 2022.07.05.