mszp.hu | Belföld
2022. július 13. 13:15

Az embereknek tudniuk kell: ez a gyalázat csak addig marad így, amíg a Fidesz van hatalmon!

Az embereknek tudniuk kell: ez a gyalázat csak addig marad így, amíg a Fidesz van hatalmon!
Az MSZP Frakció nevében ma levélben fordultam Novák Katalin köztársasági elnök asszonyhoz, hogy több százezer magyar munkavállaló megélhetésének, biztonságának érdekében, ne írja alá a kisadózó vállalkozások tételes adójára (KATA) vonatkozó törvénymódosítást, küldje azt vissza az Országgyűlés elé.

A mai bizonytalan helyzetben, amelyben a rendkívüli mértékű infláció szinte elviselhetetlen terhet jelent a családoknak, az első számú feladatunk, hogy megvédjük őket az életkörülményeiket tovább rontó nehézségektől. Egy ilyen helyzetben a kiszámíthatóság megőrzése a legfontosabb.

Ezért is préseli ki a pénzt a Fidesz az emberekből: Orbán titokban megemelte a kormány fizetését!

Orbán Viktor titokban több százezer forinttal megemelte az államtitkárok és miniszterek fizetését, miközben gúnyos mosollyal egy forintot sem ad a tanároknak és az egészségügyi dolgozóknak. A miniszterelnök dupla fizetést szavaztatott meg magának, de milliós megszorítást jelentő adózásra kényszeríti azt a 400 ezer kisvállalkozót, akik eddig a KATA szerint adóztak.

A Fidesz a saját politikusait milliós fizetésekkel védi a brutális inflációtól, de cserben hagyja azokat a nyugdíjasokat, akik tisztességes nyugdíjemelés helyett csak pár forintos nyugdíj-kiegészítést kapnak!

Az MSZP szerint ez olyan aljasság, amiért a Fidesznek mindenképpen felelnie kell a magyar nép előtt!

Az embereknek tudniuk kell: ez a gyalázat csak addig marad így, amíg a Fidesz van hatalmon. Ha a Fidesz-kormány megbukik, a megszorításaik is megszűnnek.

MSZP