Beszédében az Európai Szocialisták Pártja (ESZP) Nőszervezetét vezető politikus hangsúlyozta: a progesszív politikai erőknek továbbra is az “európai építkezés” középpontjában kell maradniuk, hiszen még messze nem értünk az út végére. A politikus szerint a legnagyobb kihívást az európai polgárok bizalmának visszaszerzése jelenti, amelyen sokat rontott a jobboldali konzervatív vezetés megszorítás alapú válságkezelése. “Mi kezdettől fogva sürgetjük, hogy a költségvetési konszolidációt a növekedés ösztönzésével kössük össze, szem előtt tartva a szociálpolitikai szempontokat is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni az európai együttműködés fontosságát sem” – szögezte le Gurmai Zita, hozzátéve, hogy az Európai Uniónak nyitottnak és befogadónak kell maradnia, hogy minél jobban visszatükrözze a 21. századi társadalmat.
“A 21. századi Európa egyik legnagyobb kihívása a nők részvételi arányának növelése a döntéshozatalban, hiszen az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a nők alulreprezentáltak mind a politikai, mind pedig a gazdasági életben” – mondta Gurmai Zita. A EP-képviselő szerint a problémán leghatékonyabban kötelező női kvótákkal lehet segíteni, ezért az európai szocialisták már hosszú ideje sürgetik európai szintű jogszabály elfogadását a témában.
A várakozások szerint az Európai Bizottság az ősz folyamán eleget tesz az ESZP kérésének, azonban Gurmai Zita szerint további, hosszútávú intézkedésekre is szükség van, és az esélyegyenlőség elvének valamennyi uniós szakpolitikában meg kell jelennie.