Ennek megfelelően ezek a családok szerintük nem jogosultak azokra a kedvezményekre, amelyek a házasságban élőket megilletik hazánkban. Azaz a KDNP szerint alacsonyabb rendűek. Magyarország néhányszor már megélt ilyen degenerált besorolást, a szomorú, hogy volt közte olyan éra, amikor kereszténynek nevezett kormány uralkodott. Nem volt kellemes végeredménye.
A KDNP elképzelései szerint az élettársi kapcsolat nem lenne több, mint egy autóvásárlás, hiszen a kötelmi jogról szóló részbe helyezné át az élettársi viszony taglalását. A módosító javaslatnak megfelelően az új Ptk. nem szabályozná az élettársi tartást, az élettárs lakáshasználatát; az élettársak közötti törvényen alapuló vagyonjogi rendszer így nem alakulhat ki.
Lényeges változás az is, hogy az örökhagyó élettárs – a törvény erejénél fogva – nem örökli az örökhagyóval közösen lakott lakás és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó használati jogát.
Különösen gyalázatos ez egy olyan kifejezés esetén, ahol a szó is komoly összetartozásról árulkodik, hiszen a felek életükben társnak tekintik egymást, sorsukat összekötöttnek tekintik, jóban, rosszban. Igaz, ehhez nem kötnek szerződést, ahogy azt a házasság esetén.
Azaz nem csak szimplán érzelmi kérdésként akarja kezelni a KDNP ezt a kérdést, de anyagi értelemben is hátrányos helyzetet akar kialakítani. Különösen felháborító mindez annak az adatnak az ismeretében, amely szerint a gyermekek 42 százaléka élettársi kapcsolatban születik, és nevelkedik. Ők a KDNP szerint üzleti kontraktusok melléktermékei, őket nem tekinti a nemzet értékrendjében családban nevelkedetteknek, őket ezért hátrányosan megkülönbözteti. Nem mellesleg ugyanígy akarja a KDNP megszűntetni a Ptk.-ból a bejegyzett élettársi viszonyt (az egyneműek regisztrált együttélése).
A javaslat üzenete egyértelmű: akinek a szexuális identitása más, mint a többségé, az nem egyenrangú tagja a magyar társadalomnak.
Az MSZP ezeket a nézeteket határozottan elutasítja. Bár az új Ptk. elfogadása mellett álltunk ki, amennyiben a Fidesz a KDNP fent említett javaslatainak bármilyen változatát elfogadja, akkor az MSZP kénytelen lesz elutasítani az új Ptk.-t.
Dr. Steiner Pál,
országgyűlési képviselő,
az Alkotmányügyi bizottság tagja