„Az ezredforduló környékének ígéretes fejleményei – beleértve a nők választójogának megadását – ellenére, az elmúlt években romlani kezdett az emberi jogok helyzete Bahreinben. A kormány ígéretei dacára, továbbra is az állami fegyveres szervek által elkövetett kínzásokról, az ellenzéki tüntetők elleni erőszakos fellépésről és emberi jogi aktivisták bebörtönzéséről érkeznek jelentések. Tavaly óta pedig a bahreini hatóságok már a nemzetközi emberi jogi szervezetek munkatársait és újságírókat sem engednek az országba” – mondta felszólalásában dr. Gurmai Zita EP-képviselő az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén.
„Ezek a cselekmények nagyban rontják Bahrein nemzetközi megítélését. A jelenlegi helyzet fenntartása így a bahreini kormánynak sem érdeke. A kínzások elleni politikai és polgári jogokról szóló nemzetközi egyezmények ratifikálása megfelelő kezdeti lépést jelentene a bizalom és a nemzetközi megítélés helyreállításához, de teljes körű garanciát csak egy nemzetközi felügyeleti mechanizmus felállítása jelentene” – tette hozzá a képviselő.
„Bízom benne, hogy a 2014-es általános választások már lényegesen jobb nemzetközi megítélés mellett, szabadon és igazságosan fognak történni, és folytatódni fog a nők politikai képviseletének elmúlt években tapasztalható töretlen növekedése” – zárta felszólalását a képviselő.