Az MSZP politikusa a marosvásárhelyi tanácskozás során egyértelművé tette azt is: folytatni kívánja a korábbi szocialista EP-képviselő, Tabajdi Csaba által elkezdett munkát az Európai Parlament kisebbségvédelmi munkacsoportjában, amellyel kapcsolatban szintén szoros együttműködést javasolt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőinek.
Ujhelyi a civilszervezetekkel, közéleti szereplőkkel és politikusokkal való kötetlen találkozások során azt hangsúlyozta: veszélyes a határon túli közösségeket a belpolitikai árkok mentén megosztani és megosztva hagyni. Hozzátette, ezért is tartja tudatos károkozásnak például Tőkés László európai képviselő legutóbbi megnyilatkozását, amelyben ismét az RMDSZ-t támadta, immár fideszes színekben.
- „Az Európai Parlament szocialista frakciójának tagjaként arra fogok törekedni, hogy a jobboldali néppárt képviselőcsoportjában helyet foglaló RMDSZ-es politikusokkal is nyitott, hatékony és szövetségesi politikát folytassak a teljes magyarság érdekében. El kell juttatnunk a határon túli magyarok hangját az európai baloldali fórumokhoz egyaránt. A Fidesz nemzetegyesítésről beszél, de álszent és megosztó lépéseken túl valójában alig tett valamit az elmúlt években. Az MSZP-nek is van mit újragondolnia és újrafogalmaznia, ez a mi felelősségünk. Megosztottság helyett itt a józan szövetségek ideje!” – fogalmazott székelyföldi látogatása során Ujhelyi István.
MSZP-EP
Marosvásárhely, 2014.06.21.