eszon.hu
2015. augusztus 05. 13:35

Ne sorvasszák el a diósgyőri egészségügyet!

Megengedhetetlen lenne, ha tovább folytatódna a diósgyőri kórház, ezzel együtt a diósgyőri egészségügyi ellátórendszer elsorvasztása. Miskolc földrajzi adottságait figyelembe véve ennek éppen az ellenkezőjét kellene tenni: Diósgyőrben egy jól felszerelt, minél szélesebb spektrumú szolgáltatásokat nyújtó szakrendelés kialakítására lenne szükség, hogy a városrészben, az agglomerációban élő embereknek ne kelljen minden alkalommal a város túlsó végén működő, túlterhelt megyei kórházba rohangálniuk. Ezzel egyébként az ottani betegforgalmat is csökkenteni lehetne, lényegesen kevesebb lenne a várakozási idő.

Minderről dr. Varga László, Miskolc országgyűlési képviselője beszélt kedden, Pap Zsolttal, az MSZP megyei elnökhelyettesével közösen megtartott tájékoztatóján.

A szocialista képviselő hangsúlyozta: az MSZP az elmúlt években folyamatosan szóvá tette az egészségügyi ellátórendszer rohamos romlását, a pénz- és szakemberhiányt, az elviselhetetlenül hosszú várólistákat. Ő maga június 15-én, az egészségügy helyzetéről rendezett parlamenti vitanapon is felhívta a figyelmet arra, hogy például Észak-Magyarországon csípőprotézis-műtétre 599 napot, hasfali és ágyéki sérvműtétre 594 napot kell várni, térdprotézis-műtétre pedig csak 2021-re lehet előjegyzést kapni. A kormányzat viszont ezzel a problémával sem törődik, amit jól mutat, hogy az elmúlt 5 évben Miskolcon például csak olyan – számottevőnek minősíthető – egészségügyi fejlesztések valósultak meg, amelyeket még a 2010 előtti, szocialista kormányok indítottak el. A város 5 éve regnáló orvos-polgármestere, dr. Kriza Ákos nevéhez ugyanakkor a diósgyőri orvosi ügyelet megszüntetése, illetve leginkább az fűződik, hogy a város nevében lemondott arról a már elnyert 4,5 milliárd forintos támogatásról, amelyet a Semmelweis Kórházban használtak volna fel az úgynevezett „kiscsillag" létrehozására.

Pap Zsolt, aki maga is az egészségügyben dolgozik, elmondta: az ágazatban az átlagbér 93 ezer forint körül mozog, ezért nem csoda, ha egyre többen vállalnak külföldön munkát, illetve egyre több a pályaelhagyó. Ha az egészségügyi dolgozók bérét rövid időn belül nem emelik tisztességes szintre, akkor a jelenleginél jóval nagyobb bajba kerül az ellátórendszer. A szocialista politikus arra is figyelmeztetett, hogy az egészségügy csapatjáték, azaz nem csak az orvosok elvándorlását kell megállítani, hanem a szakdolgozókét is, hiszen nélkülük az orvosok sem tudnak gyógyítani. Szólt arról is, hogy az egészségügyben dolgozó nem egészségügyi munkát végzők fizetését is rendezni kell, mert ők azok, akiknek a bérét még akkor sem emelik, amikor az egészségügyben – nagy ritkán – éppen emelnek.