Fel kell tölteni a gáztározókat!

Eddig 345 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek a gáztározó.

Üres kamrának bolond a gazdája – tartja a népi bölcsesség. Márpedig ma a több mint négymilliárd köbméter összkapacitású hazai tárolókban csak másfél milliárd köbméter körüli gázmennyiség van – fogalmazott az MSZP-s politikus.

Mint mondta, az MSZP kormányzásának idején Magyarországon erősödött a földgázellátás biztonsága. Létrejött az 1,2 milliárd köbméteres biztonsági földgázkészlet, új tárolók épültek. Ennek köszönhetően nem kellett korlátozni az ellátást még a 2009-es gázkrízis idején sem, sőt Magyarország tudott segíteni a szomszédainak, például a Vajdaságnak.

Józsa István kifejtette: a Fidesz a stratégiai készlet mértékét 2010-ben csökkentette, és törölte a földgázkészletezés mértékére vonatkozó törvényi biztosítékokat. Jelenleg nem tartalmazza jogszabály a készlet minimális mértékét. Ezért most óriási bajban lennénk egy gázválság idején, hiába vettük meg ugyanis a gáztárolókat, ha alig tartunk bennük gázt, és a tartalékaink rövid időn belül kifogynának.

Hozzátette: a Fidesz 2010 óta nem gondoskodott arról, hogy a stratégiai készlet vissza legyen pótolva, pedig az ehhez szükséges kapacitások az MVM rendelkezésére álltak. Az MVM tehát úgy vette meg az E.ON-tól a tárolókat, hogy az ellátásbiztonságra és csökkenő árakra hivatkozva nem ellenőrizte, hogy az E.ON a nyári feltöltést elvégezte-e. A németek nyilván nem akartak már pénzt fektetni a gázkészletezésbe, az MVM pedig nem akarta a gázkészleteket a vételárban kifizetni.

Ha már kész lenne a magyar-szlovák határkeresztező vezeték, amelynek eredeti céldátuma 2013 októbere lett volna, akkor nagyobb lenne az ország ellátásának a biztonsága, de ez a határidő a kormány hibájából 2015-re csúszott – tette hozzá.

Az MSZP követeli, hogy az Orbán-kormány azonnal vizsgálja ki az MVM vezetésének és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetésének felelősségét! A magyar lakosságnak joga van tudni, hogy ki a felelős mulasztásért, a földgázellátás biztonságának a veszélyeztetéséért!

A tárolókban lévő párnagáz kitermelése rossz megoldás, mert a tárolókat tenné tönkre. Az MSZP követeli, hogy nyilatkozzon a kormány arról, hogy a tárolókat a nem kívánja bezárni és tönkretenni! Józsa István követelte továbbá azt is, hogy azonnal kezdjék meg a tározók feltöltését!