Nyugdíjkalkulátor

Nyugdíjkalkulátor


SZÁMOLJON VELÜNK!

Így emelkedik a nyugdíja Orbán leváltása után

Az MSZP Korszakváltást! Kormányváltást! című előválasztási programjában kitüntetett helyen szerepel az idős emberekről való gondoskodás.

Meggyőződésünk, a biztos megélhetés az idős embereknek is jár! Aki ledolgozott egy életet, idős korában nem nélkülözhet! Az akarjuk, hogy megszűnjön az időskori szegénység, és felzárkózzanak az alacsony nyugdíjak!

Ma a nyugdíjasok nagy többsége nehezen él meg a nyugdíjából, a relatív elszegényedés tömeges méreteket öltött az elmúlt tíz évben. Igazságtalannak tartjuk, hogy az átlagnyugdíjak egyre jobban leszakadnak az átlagos nettó bérektől, miközben a boltokban ugyanazt az árat kell kifizetnie idősnek és fiatalnak, nyugdíjasnak és dolgozónak. Ráadásul a fideszes, úgynevezett inflációkövető nyugdíjemelés nem tart lépést az élelmiszerek árának növekedésével, ami egyre több idős ember létfenntartását veszélyezteti. Mindez a nyugdíjastársadalom fokozatos elszegényedéséhez vezet.

Ezért a 28.500 forintos nyugdíjminimumot 70.000 forintra emeljük, és biztosítjuk, hogy elérje az adómentes minimálbér nettó értékének 50%-át.

A nyugdíjemelés meghatározásánál – az infláció mellett – a keresetek emelkedését is figyelembe vesszük (svájci indexálás), de úgy, hogy az inflációval mindenki nyugdíját megemeljük, a bérnövekedés alapján fennmaradó részt pedig minden nyugdíjas azonos összegben kapja meg.

Számolja ki nyugdíjemelését kalkulátorunkkal!

Az MSZP által bevezetni kívánt nyugdíjszámítással garantáljuk, hogy jobban jár!


Nyugdíjkalkulátor

Ft

Ha érdekli, az MSZP politikája, ha kapcsolatba szeretne lépni velünk, az alábbi elérhetőségeinken megtalál:

https://www.facebook.com/mszpfb
https://www.instagram.com/mszpinsta/

MAGYARÁZAT
150 ezer forintos átlagnyugdíjjal és 70 ezer forintos nyugdíjminimummal számolva
Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény alapján:
- az infláció 3%
- a kereset 7,70%
- eszerint a svájci index: 5,35% (Ahol a bérek és árak változásának 50-50%-os aránya kerül figyelembe vételre.)
- 1% nyugdíjemelés költsége: https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/nyugdij-nyugdijas-emeles-2021-budzse.723119.html
- 5,35% a svájci index, ebből a 3%-ot mindenki százalékos arányban kap meg, hogy a reálértéket megőrizze mindenkinek az ellátása, de az e feletti részt (2,35%) azonos összegben osztjuk szét, a rendelkezésre álló keretből. Ezért ennyiszer 37 milliárd forint, azaz 86,95 milliárd forint a keret, ez osztva 2 millió nyugdíjassal, az havi szinten 3623 forint.
Adatkezelési hozzájárulás: Hozzájárulok ahhoz, hogy a fenti űrlapon megadott személyes adataimat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásai szerint a Magyar Szocialista Párt (1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1.) kezelje, telefonon vagy levélben, lakcímem, elektronikus levélcímem vagy telefonszámom felhasználásával információcsere céljából kapcsolatot tartson mindaddig, amíg e hozzájárulásomat vissza nem vonom. A fenti postacímen, vagy az [email protected] email címen vagy a +36 1 222 6797-telefonszámon kérhetem adataim változtatását vagy törlését. Ha az adatkezelés jogszerűségét kifogásolom, panaszt emelhetek személyes adataim kezelése ellen, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz, vagy bírósághoz fordulhatok (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c, tel: +36 1 391 1400, fax: +36 1 391 1410, [email protected]). Jelen adatgyűjtés nyilvántartási száma: NAIH-136634/2018.