Gerébi Ákos
Tisztségek
Életrajz
Közgazdász
Talán már közhelyként hat, de nem szégyellem, otthonomként szeretem városunkat. Szerencsés vagyok, mert mint több két évtizede tevékenykedhetem a helyi közéletben, 25 éve képviselőként, s régóta választott tisztségviselőként, frakcióvezetőként szolgálhattam boldogulásunkat.
Változatlanul vallom, hogy összefogással, közös cselekvéssel olyanná tehetjük városunkat, ahol jó élni, mert összhangban van környezetével, épít hagyományaira, emberi értékeire. Uniós tagságunk, a megnyílt európai források olyan esélyt, olyan fejlődési pályát kínáltak, amely Tata történetében még soha nem adatott meg számunkra.
Az idő múlik, a lehetőségek, a források lassan elfogynak. Ahhoz kérem támogatásukat, hogy érdemben tehessünk azért, hogy fejlesztéseink eredményeit ne a kiváltságosok élvezhessék, ahhoz, hogy törekvéseink ne csak álmok, elszalasztott lehetőségek maradjanak.