Gúr Nándor

Életrajz

1957. december 25-én született. Nős, két gyermekük van. Érettségi után 1980-ban gyárszerelő üzemmérnöki diplomát, majd 1985-ben gépészmérnöki, 1988-ban gazdaságmérnöki, 1996-ban személyügyi szakértői szakképzettséget szerzett. Angol középfokú A típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Közigazgatási szakvizsgája van.
1980-tól művezetőként, majd építésvezetőként, ezt követően pedig három évig az ifjúsági mozgalomban dolgozott. 1990-től a közigazgatásban tevékenykedett, közel öt évig volt a BAZ megyei Munkaügyi Központ igazgatója. 1999 februárjától a BAZ megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési és foglalkoztatáspolitikai szakigazgatója volt. 2002-től 2010-ig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja. 2002-től 2018-ig országgyűlési képviselő, a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke is volt.
Az MSZP alelnöke, illetve B.-A.-Z. megyei szervezetének elnöke volt. Jelenleg a párt Nyugdíjas Tagozatának vezetője.

Gúr Nándor

Kapcsolat

Cím 3530 Miskolc, Corvin u. 9.
Telefonszám 0646520206
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Óriási bérkülönbségek vannak az országban a Fidesz politikája miatt

Óriási bérkülönbségek vannak az országban a Fidesz politikája miatt
Az MSZP szerint a Fidesz politikája a felelős azért, hogy óriási bérkülönbségek alakultak ki az országon belül.
2017-08-23 15:37 MTI/mszp.hu

A Fidesz politikájának hatása a fizetésekre

A Fidesz politikájának hatása a fizetésekre
4 millió magyar él a létminimum alatt.
2017-08-22 14:53 mszp.hu

Fideszes reform: szinte megszűnt a munkavédelmi ellenőrzés, több a munkahelyi baleset

Fideszes reform: szinte megszűnt a munkavédelmi ellenőrzés, több a munkahelyi baleset
A Fidesz felelőssége, hogy nem működik a munkavédelmi ellenőrzés rendszere. A közigazgatás reformját büszkén hirdető kormány megszüntette a munkavédelemmel foglalkozó önálló szervezetet, a feladataival pedig a kormányhivatalok leterheltségét növelte meg. A fideszes újítás eredményeként, míg a munkabalesetek száma 2002 és 2011 között több mint 40%-kal csökkent, addig 2011és 2016 között több mint 30%-kal nőtt.
2017-08-16 13:19 mszp.hu

Munkaerőhiány - Többet keresnek a vendégmunkások a magyaroknál?

Munkaerőhiány - Többet keresnek a vendégmunkások a magyaroknál?
Elfogadhatatlan, hogy az a magyar állampolgár, aki évtizedek óta itthon dolgozik lényegesen, nettó 50-100 ezer forinttal kevesebbet keres, mint egy harmadik országból jött munkavállaló.
2017-07-26 15:14 MTI/mszp.hu

Aláírásgyűjtés a sajóvölgyi elkerülőkért

Aláírásgyűjtés a sajóvölgyi elkerülőkért
Hetedik éve ígérgeti a Fidesz, hogy megépítik a 26-os főút sajószentpéteri és kazincbarcikai elkerülő szakaszait.
2017-07-25 20:07 eszon.hu

Az embereknek tisztességes fizetést kell adni

Az embereknek tisztességes fizetést kell adni
Az MSZP egyetért Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) követeléseivel, mert a szocialisták szerint az embereknek tisztességes fizetést kell adni, biztosítani kell a tisztes megélhetésüket - közölte a párt alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2017-07-17 12:14 MTI/mszp.hu

Orbán Viktor és kormánya szinte egyáltalán nem teremtett új munkahelyeket

Orbán Viktor és kormánya szinte egyáltalán nem teremtett új munkahelyeket
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy statisztikailag jó a helyzet az országban a foglalkoztatottak számát nézve. 4,3 millióan dolgoznak ma, de 2009-hez képest 150 ezerrel több a közfoglalkoztatottak száma és százezres nagyságrendű azok száma, akik külföldön dolgoznak - tette hozzá.
2017-07-05 14:12 MTI/mszp.hu

Mi lett az emberek személyes adataival, amiket a Fidesz titokban átadott az oroszoknak?

Mi lett az emberek személyes adataival, amiket a Fidesz titokban átadott az oroszoknak?
Miután a Fidesz megünnepelte minden idők legnagyobb hazugságaként az úgynevezett „nemzeti konzultáció” befejezését, eljött az ideje az igazságnak.
2017-06-28 11:55 mszp.hu

A dolgozók hetven százaléka alulról nézi a háromszázezres átlagkeresetet

A dolgozók hetven százaléka alulról nézi a háromszázezres átlagkeresetet
Ráadásul a bruttó 127 ezer forintos minimálbérnek is csak 66 százalékát kapják kézhez az emberek.
2017-06-27 11:19 mszp.hu

Költségvetés, CEU, oligarchák országa

Költségvetés, CEU, oligarchák országa
Ülésezett a Parlament.
2017-06-12 19:49 MTI/mszp.hu
«123456...»