1957. december 25-én született. Nős, két gyermekük van. Érettségi után 1980-ban gyárszerelő üzemmérnöki diplomát, majd 1985-ben gépészmérnöki, 1988-ban gazdaságmérnöki, 1996-ban személyügyi szakértői szakképzettséget szerzett. Angol középfokú A típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Közigazgatási szakvizsgája van.
1980-tól művezetőként, majd építésvezetőként, ezt követően pedig három évig az ifjúsági mozgalomban dolgozott. 1990-től a közigazgatásban tevékenykedett, közel öt évig volt a BAZ megyei Munkaügyi Központ igazgatója. 1999 februárjától a BAZ megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési és foglalkoztatáspolitikai szakigazgatója volt. 2002-től 2010-ig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja. 2002-től 2018-ig országgyűlési képviselő, a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke is volt.
Az MSZP alelnöke, illetve B.-A.-Z. megyei szervezetének elnöke volt. Jelenleg a párt Nyugdíjas Tagozatának vezetője.
Gúr Nándor
Életrajz
Kapcsolódó cikkek, videók
Rabszolgamunka-törvény, Oktatás, Gyermeknevelés

Ülésezett a Parlament.
2017-04-24 16:06
•
MTI/mszp.hu
A dolgozó embereknek is van miért az utcára menniük

A munkaidő-szervezésről szóló törvényjavaslat miatt van miért a dolgozó embereknek is az utcára menniük. "A kopaszügy" kivizsgálásakor a rendőrség falazott, az ügyészség bűnt pártolt, a bíróság pedig ezt jóváhagyta.
2017-04-21 13:21
•
mszp.hu
Ideje kezet mosni, miniszterelnök úr! - Országgyűlés

Ülésezett a parlament.
2017-04-18 19:13
•
MTI/mszp.hu
A Fidesz-kormány rárontott saját népére – Országgyűlés

Ülésezett a parlament.
2017-04-10 17:18
•
MTI/mszp.hu
A Fidesz nyerészkedik az embereken a rezsitarifákkal


Az MSZP alelnöke szerint a Fidesz nyerészkedik a magyar embereken, őrzi a rezsitarifákat, pedig a világpiacon jelentősen, több mint 50 százalékkal csökkent a földgáz és a kőolaj ára.
2017-04-09 11:33
•
MTI/mszp.hu
A kormány az oktatás szabadságát készül megsérteni

Hiller István, az MSZP vezérszónoka a magyar felsőoktatás és az ország érdekének nevezte, hogy legyenek jó színvonalú, nemzetközileg elismert és versenyképes diplomát adó intézmények. Értékelése szerint a CEU oktatási és kutatói tevékenysége magas színvonalú, ha nem Magyarországon működik, az az ország érdekei ellen való.
2017-04-04 18:59
•
MTI/mszp.hu
Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani


Nem Európát, hanem Orbán Viktort kell megállítani, Európát utol kell érni - jelentette ki az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.
2017-04-01 12:57
•
MTI/mszp.hu
Kik a gazdagok?


Azoknak az embereknek, akiket gazdagoknak látunk, több szerepet kell vállalniuk a közteherviselésben is – mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke szombaton sajtótájékoztatón.
2017-03-25 12:45
•
mszp.hu