Dr. Hiller István


Tisztségek

országgyűlési képviselő - Frakció
elnök - Választmány
Törvényalkotási bizottság alelnöke
Kulturális bizottság tagja

Életrajz

1964 május 7-én született Sopronban.
1983-88 között az ELTE BTK történelem-latin szakán szerzett diplomát. 1990-ben egyetemi doktori fokozatot, 1996-ban Ph.D. tudományos fokozatot szerzett. Tizenöt éve tanít az egyetemen.
2001 óta egyetemi docens. 2002. áprilisától országgyűlési képviselő, májustól az oktatási minisztérium politikai államtitkára; 2003. május 12-től kulturális miniszter. Nős, két gyermeke van.
Az MSZP-nek alapító tagja. 1992 óta az V. kerületi MSZP szervezet elnökségi tagja. 1996 óta tagja volt az Országos Választmánynak a Budapesti Területi Szövetség delegáltjaként. 1998 őszén az Országos Választmány elnökhelyettesének választotta, 2000 májusától az Országos Elnökség tagja. A 2003-as kongresszus a párt alelnökévé választotta.
A 2003-as kongresszus megbízásából a Magyar Szocialista Párt "Új Magyar Szociáldemokrácia" című programját elkészítő bizottságának elnöke.
2004 október 16-ától a Magyar Szocialista Párt elnöke. 2006. június 9-től 2010-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium minisztere.
2014. május 6-tól 2022. május 2-ig az Országgyűlés alelnöke.

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Az MSZP öt pontos ajánlata a közoktatás színvonalának emeléséért

Az MSZP öt pontos ajánlata a közoktatás színvonalának emeléséért
Az MSZP Rendszerváltást! programja öt pontos megoldási alternatívát kínál a közoktatás színvonalának emeléséért – erről beszélt Dr. Hiller István országgyűlési képviselő, az MSZP választmányi elnöke a szerdai sajtótájékoztatóján.
2023-12-13 11:46 mszp.hu

Jelentős pedagógusbér-emelésre van szükség a magyar állam központi költségvetéséből

Jelentős pedagógusbér-emelésre van szükség a magyar állam központi költségvetéséből
Az oktatási rendszer válságáról, a PISA-felmérésekről, valamit a jövő évi választásokról is beszélt Hiller István országgyűlési képviselő, az MSZP Választmányának elnöke az ATV hétfő esti Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-12-05 13:10 mszp.hu

Az oktatás színvonalának emelkedéséhez kormányváltásra van szükség

Az oktatás színvonalának emelkedéséhez kormányváltásra van szükség
Hétfőn hallgatták meg Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminisztert az országgyűlésben. Éves beszámolójából sok minden kiderült, azonban ezek az információk nem adnak okot az örömre, mondta el sajtótájékoztatóján Hiller István, korábbi oktatási- és kultuszminiszter, az MSZP választmányi elnöke.
2023-12-04 16:04 mszp.hu

Az MSZP Választmánya elfogadta a párt európai parlamenti listáját

Az MSZP Választmánya elfogadta a párt európai parlamenti listáját
A szombati választmányi ülést követő sajtótájékoztatón jelentette be Dr. Hiller István, az MSZP választmányi elnöke a testület döntését, miszerint elfogadták a párt által javasolt EP-listát, a listavezető Tüttő Kata. A sajtótájékoztatón rész vett Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, a párt két társelnöke is.
2023-12-02 12:51 mszp.hu

A tudományegyetemek minden esetben állami tulajdonban kellene, hogy maradjanak

A tudományegyetemek minden esetben állami tulajdonban kellene, hogy maradjanak
Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, korábbi oktatási- és kultuszminiszter kedden vezérszónoki felszólalásában az egyetemek és a kutatóintézetek, valamint a gazdaság összekapcsoltságának erősítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló vitán elmondta, a kormány célja az irányítótestület jelképessé tétele, a döntési jogot egy – elnöki – kézben szeretné fókuszálni.
2023-11-21 14:33 mszp.hu

Hazánk primer érdeke a magyar tudósok itthon tartása

Hazánk primer érdeke a magyar tudósok itthon tartása
A Corvinus Egyetem vizsgabotrányáról, a hazai alapítványi egyetemek működéséről, az Erasmus és Horizont programok jövőjéről, valamint L. Simon László főigazgató menesztéséről is beszélt a csütörtöki Egyenes beszédben Hiller István, korábbi oktatási- és kultuszminiszter, az MSZP Választmányának elnöke, országgyűlési képviselő.
2023-11-10 10:50 mszp.hu

Az egész ország érdeke a magyar kutatók itthon tartása

Az egész ország érdeke a magyar kutatók itthon tartása
A felsőoktatást érintő képesítések elismeréséről szóló globális egyezmény kihirdetéséről szóló napirendi vitán Dr. Hiller István, korábbi oktatási- és kultuszminiszter, az MSZP országgyűlési képviselője mondott vezérszónoki felszólalást. A párt választmányi elnöke kifejtette, fontos, hogy a magyar felsőoktatási intézmények is részt vegyenek nemzetközi programokban, azonban Magyaroroszágon is meg kell teremteni azokat a feltételeket a kutatók, tudósok számára, hogy hosszútávon, távlatokban tudjanak a hazai környezetben folytatott munkában gondolkodni. Ez pedig nem pártpolitikai érdek, hanem az egész ország érdeke.
2023-11-08 11:15 mszp.hu

Egy szabad országban a múzeumok is szabadon látogathatók

Egy szabad országban a múzeumok is szabadon látogathatók
Csák János kulturális és innovációs felelős miniszter a hétfői napon eltávolította pozíciójából L. Simon Lászlót, a Nemzeti Múzeum főigazgatóját, azt követően, hogy a főigazgató a kormány szándékával ellentétesen beengedte a World Press Photo kiállításra a 18 év alattiakat is. Hiller István korábbi oktatási- és kultuszminiszter, az MSZP országgyűlési képviselője ezért a hétfői parlamenti ülésen azonnali kérdést intézett Csák Jánoshoz „Miért rúgta ki a Nemzeti Múzeum főigazgatóját?” – címmel.
2023-11-06 18:57 mszp.hu

Az MSZP támogatja az Izrael melletti kiállást, minden szuverén országnak kötelessége felemelni a hangját

Az MSZP támogatja az Izrael melletti kiállást, minden szuverén országnak kötelessége felemelni a hangját
Hiller István a keddi parlamenti ülésnapon „A terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról” szólónapirendi vitán elmondta, helyes dolog, hogy Magyarország is kimondja álláspontját az izraeli konfliktus kapcsán, hiszen az élet mindennél fontosabb. Ennél és az emberi szabadságnál nincsen fontosabb, ebben pedig biztosan egyetért az egész országgyűlés, párthovatartozástól függetlenül. Az MSZP választmányi elnöke kiemelte, amennyiben a végleges nyilatkozat terrortámadásnak fogja deklarálni a Hamász támadásait és rögzíti az önvédelemhez való jogot, pártja támogatni fogja azt.
2023-10-24 20:15 mszp.hu

Hiller István: Hogy sikerültek a dolgozatok? Mármint az iskolaigazgatók dolgozatai!

Hiller István: Hogy sikerültek a dolgozatok? Mármint az iskolaigazgatók dolgozatai!
A státusztörvény részleteit firtatva íratott dolgozatot az iskolaigazgatókkal a Belügyminisztérium a nyár elején, ez azonban bizalmi kérdéseket is felvet, hiszen elismert, megbecsült, az oktatási kérdésekben jártas pedagógusokról van szó. Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, korábbi oktatási- és kultuszminiszter a parlament keddi ülésnapján az azonnali kérdések órájában a dolgozatok eredményéről, valamint azok értékeléséről kérdezte Rétvári Bence államtitkárt.
2023-10-24 19:37 mszp.hu
«123456...»