Dr. Hiller István


Tisztségek

országgyűlési képviselő - Frakció
elnök - Választmány
Törvényalkotási bizottság alelnöke
Kulturális bizottság tagja

Életrajz

1964 május 7-én született Sopronban.
1983-88 között az ELTE BTK történelem-latin szakán szerzett diplomát. 1990-ben egyetemi doktori fokozatot, 1996-ban Ph.D. tudományos fokozatot szerzett. Tizenöt éve tanít az egyetemen.
2001 óta egyetemi docens. 2002. áprilisától országgyűlési képviselő, májustól az oktatási minisztérium politikai államtitkára; 2003. május 12-től kulturális miniszter. Nős, két gyermeke van.
Az MSZP-nek alapító tagja. 1992 óta az V. kerületi MSZP szervezet elnökségi tagja. 1996 óta tagja volt az Országos Választmánynak a Budapesti Területi Szövetség delegáltjaként. 1998 őszén az Országos Választmány elnökhelyettesének választotta, 2000 májusától az Országos Elnökség tagja. A 2003-as kongresszus a párt alelnökévé választotta.
A 2003-as kongresszus megbízásából a Magyar Szocialista Párt "Új Magyar Szociáldemokrácia" című programját elkészítő bizottságának elnöke.
2004 október 16-ától a Magyar Szocialista Párt elnöke. 2006. június 9-től 2010-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium minisztere.
2014. május 6-tól 2022. május 2-ig az Országgyűlés alelnöke.

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Higgyünk az elveinkben! Győzzünk meg minél több embert! Keressünk szövetségeseket!

Higgyünk az elveinkben! Győzzünk meg minél több embert! Keressünk szövetségeseket!
Idén is megtartotta évzáró rendezvényét az MSZP Baloldali Tömörülés Platform, a szocialisták Villányi úti székházában, szerény körülmények között, de nagy létszámban.
2022-12-21 17:11 mszp.hu

Hiller István: Nem pótlékemelést, hanem béremelést ígértek a tanároknak

Hiller István: Nem pótlékemelést, hanem béremelést ígértek a tanároknak
Nem pótlékemelést, hanem béremelést ígértek a tanároknak! Nincs ok arra, hogy a tanárok, diákok és szülők leállítsák a tiltakozásokat – mutatott rá Hiller István korábbi oktatási miniszter a Spirit FM rádió műsorában hétfőn.
2022-12-19 11:35 mszp.hu

Pedro Sánchezt választotta elnökéül a Szocialista Internacionálé kongresszusa az MSZP szavazatával

Pedro Sánchezt választotta elnökéül a Szocialista Internacionálé kongresszusa az MSZP szavazatával
Az MSZP delegációja – köztük Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, az MSZP két társelnöke, Hiller István választmányi elnök, Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, az Európai Szocialisták Pártja (PES) Nőszervezetének elnöke, valamint Harangozó Gábor alelnök - Madridban van a világ szocialista és szociáldemokrata pártjai, a Szocialista Internacionálé kongresszusán, amelynek egyetlen teljes jogú magyar tagja az MSZP.
2022-11-26 21:37 mszp.hu

A Magyar Közoktatás Napján

A Magyar Közoktatás Napján
A Magyar Közoktatás Napján 2022-ben nincs mit ünnepelni. Hetek, hónapok óta az oktatás problémáitól hangos az ország.
2022-11-22 10:55 mszp.hu

Hiller István: A tanári fizetések emelése szükséges, de önmagában nem oldja meg a közoktatás problémáit

Hiller István: A tanári fizetések emelése szükséges, de önmagában nem oldja meg a közoktatás problémáit
A Magyar Szocialista Párt 5 pontos megoldási tervezetet dolgozott ki arra, hogyan lehetne helyrehozni a hazai oktatási rendszert. Hiller István, a párt országgyűlési képviselője elmondta önálló oktatási tárcára lenne szükség.
2022-11-16 15:50 mszp.hu

Hiller: A jövőbe, az oktatásba kell befektetni!

Hiller: A jövőbe, az oktatásba kell befektetni!
A válságból a kiutat Magyarország számára a jövőbe, az oktatásba való befektetés jelentheti, erről kezdeményez vitákat és állásfoglalást Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa. A korábbi oktatási és kulturális miniszter ezt online sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön.
2022-09-29 22:22 mszp.hu

Pedagógus-béremelés nélkül kizárt az oktatási válság megoldása!

Pedagógus-béremelés nélkül kizárt az oktatási válság megoldása!
Csak a pedagógusbérek emelésével nem lehet a közoktatás válságát megoldani, pedagógus-béremelés nélkül viszont kizárt. A pedagógusok követelései „méltányosak és jogosak” – jelentette ki Hiller István korábbi oktatási és kulturális miniszter, az MSZP országgyűlési képviselője, a Spirit FM rádióban hétfőn.
2022-09-07 13:22 mszp.hu

Az MSZP a megélhetési katasztrófa elkerülése érdekében tett javaslatokat

Az MSZP a megélhetési katasztrófa elkerülése érdekében tett javaslatokat
Az MSZP-nek konkrét javaslatai vannak a megélhetési katasztrófa elkerülésére - közölte az MSZP társelnöke szombaton.
2022-09-03 20:21 mszp.hu

Bérrendezést és szakmai autonómiát a pedagógusoknak!

Bérrendezést és szakmai autonómiát a pedagógusoknak!
Pedagógus-bérrendezés nélkül nem lehet megoldani a közoktatás jelenlegi válságát, de emellett helyre kell állítani a pedagógusok szakmai autonómiáját – mondta Hiller István MSZP-s politikus, korábbi oktatási és kulturális miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön.
2022-09-02 14:20 mszp.hu

A közoktatás feltételeit az állam kell, hogy biztosítsa!

A közoktatás feltételeit az állam kell, hogy biztosítsa!
A közoktatásban való részvétel kötelesség, de egyben jog is: olyan jog, amelyhez a feltételeket az állam kell, hogy biztosítsa – jelentette ki Hiller István, az MSZP oktatáspolitikusa csütörtökön, öt pontban összefoglalva a szocialista javaslatokat a, mint fogalmazott, „közoktatási válsághelyzet” megoldására.
2022-09-01 22:35 mszp.hu
«...5678910...»