Dr. Horváth Attila


Tisztségek

elnökségi tag - MSZP Vas Megyei Szervezete
Önkormányzati képviselő

Életrajz

Dr. Horváth Attila 39 éves, szombathelyi ügyvéd. 1998-óta tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A szombathelyi szervezet elnökhelyettese, a megyei elnökség tagja. 2010 óta önkormányzati képviselő. A 2014-es önkormányzati választásokon egy olyan körzetben sikerült győznie a választásokon, amely körzetben a rendszerváltás óta nem tudott baloldali jelölt győzelmet aratni.

Annak ellenére, hogy ellenzéki képviselő, mégis sikerült a választási ígéreteinek jelentős részét megvalósítania. Büszke arra, hogy azon kevés politikus közé tartozik Magyarországon, aki minden évben levelet írt a választópolgároknak, amelyben tételesen számba veszi, hogyan halad az egyes vállalásai végrehajtásával. Amikor arra volt szükség, több mint ezer családot keresett fel személyesen, és gyűjtött aláírást egy új parkoló megépítése érdekében. Sikerrel járt. Ez volt a környék legnagyobb fejlesztése az elmúlt 30 évben.

Képviselőként – az általános jogi ügyeken túl – főként kulturális és sport területen aktiv.
A választókörzet legfontosabb problémájának az út és járdafelújítások elmaradását nevezte meg. Véleménye szerint rendkívül fontos lenne az idősellátás, és szociális szolgáltatások bővítése, illetve fejlesztése.

Dr. Horváth Attila minden héten tart ingyenes jogsegélyszolgálatot a rászorulóknak Szombathelyen. Megválasztása esetén ezt a tevékenységét – összekötve a rendszeres fogadóórákkal - ki kívánja terjeszteni az egész választókerületre. 

Horváth Attila

Kapcsolat

Cím 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 2/B.
Telefonszám 20/663-0498
E-mail cím horvath.attila.dr@gmail.com

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A budapestieknek épüljön híd, ne az olimpiának!

A budapestieknek épüljön híd, ne az olimpiának!
Észak-Csepel lakatlan részét és az Illatos úti ipartelepeket kötné össze a Galvani híd, amelynek elkészültek a tervei.
2018-04-20 11:36 mszp.hu