Horváth Csaba


Tisztségek

Életrajz

Életrajz

Budapesten születtem 1969-ben. Házas vagyok, három gyermekem van.
Középfokú tanulmányokat a budapesti Puskás Tivadar Hiradástechnikai Szakközépiskolában folytattam, ahol 1988-ban érettségiztem. Ezt követően a Matáv Rt.-nél műszaki előadóként helyezkedtem el. Második munkahelyem a Molland Holding (lapkiadó társaság) volt, ahol előbb üzletkötő, később reklámmenedzser, majd ügyvezető igazgató lettem. 1994-ben saját reklámügynökséget alapítottam: V.I.P. Clip Communication Kft. néven.
Főiskolai végzettséget a Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai karán, egyetemi diplomát pedig a bölcsészettudományi karán szereztem.

Politikai karrierem 1999-ben kezdődött, amikor az MSZP tagja lettem. Szociálpolitikai kabinetjében részt vettem a párt lakásépítéssel, családtámogatással kapcsolatos szakpolitikájának kidolgozásában.
Életemben fordulópont volt, amikor 2002-ben, 33 évesen Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzatának polgármesterévé választottak. A II. kerület ma is közel áll a szívemhez, nem csak azért, mert ott lakom, hanem mert a kerület vezetőjeként nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, és jobban megismerhettem ennek
"a természet és történelem ölelkezésében" lévő városrésznek a múltját, értékeit. Büszke vagyok arra, hogy az értékek megőrzéséhez, létrehozásához magam is hozzájárulhattam.
A 2002-2010 közötti parlamenti ciklusokban a Parlament Gazdasági Bizottságának tagja, valamint az Infrastruktúra-fejlesztési és Lakásügyi Albizottság elnöke voltam.
Harmadik parlamenti ciklusomban, 2010 novemberében lemondtam országgyűlési képviselői mandátumomról.
Az MSZP Budapesti Elnökségének 2002-ben lettem tagja, 2004-ben pedig alelnökévé, 2010-ben elnökévé választottak, s voltam az Országos Elnökség alelnöke is.
Jelenleg Zugló polgármestere és a Fővárosi Közgyűlés tagja vagyok.


Alapvető értékek számomra a bizalom, a felelősség és az elhivatottság. Szeretném, ha Budapest közössége is ezeket az értékeket igazolná vissza munkám, emberi hozzáállásom megítélésekor.

Elérhetõség:
MSZP Székház                     1073 Budapest, Erzsébet körút 40-42. fsz. I-1.
Fõvárosi Önkormányzat     1052 Budapest, Városháza u. 9-11.    Tel: 06-1/327-1001
 

Horváth Csaba

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
Telefonszám 1/327-1001
Fax 1/212-2978
E-mail cím horvathcsaba@budapest.hu
Facebook Facebook
Twitter https://twitter.com/horvathcsabaBUD


Fogadóóra

Zugló polgármestere
Fővárosi Közgyűlés tagja
 


Kapcsolódó cikkek, videók

A zuglóiak többsége új városközpontot szeretne

A zuglóiak többsége új városközpontot szeretne
Zuglónak legyen egy új, méltó városközpontja - ezzel a megkérdezettek csaknem kétharmada értett egyet a Publicus Research felmérésében.
2021-12-02 11:19 mszp.hu

Szabad kezet kaptak a fideszesek: kivizsgálhatják, ki áll a méltatlan Városháza-eladás hecckampány mögött (segítünk: ők)

Szabad kezet kaptak a fideszesek: kivizsgálhatják, ki áll a méltatlan Városháza-eladás hecckampány mögött (segítünk: ők)
Semmilyen törvényes elképzelés nem támogathatja azt, hogy a fővárost vagyonvesztés, illetve bevételi forrás-veszteség érje – erősítette meg Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában a szerdán, fideszes indítványra elfogadott, Városháza-eladással kapcsolatos vizsgálóbizottság felállítása kapcsán.
2021-11-25 15:57 mszp.hu

Csaba Horváth Helps Ask Fidesz Headquarters Embarrassing Questions

Csaba Horváth Helps Ask Fidesz Headquarters Embarrassing Questions
"Where is the money?" asked the leader of the MSZP group in the Budapest Municipality, Csaba Horváth at his Wednesday press conference, as the first in a series of "embarrassing questions" that Péter Kovács, the Fidesz mayor of the 16th district, referred to at his party's congress, when he said that they were still waiting for good answers to unpleasant questions from Fidesz headquarters.
2021-11-24 22:49 mszp.hu

Horváth Csaba segít kellemetlen kérdéseket feltenni a Fidesz-központnak

Horváth Csaba segít kellemetlen kérdéseket feltenni a Fidesz-központnak
„Hol a pénz”? – kérdezte Horváth Csaba, a főváros MSZP-frakciójának vezetője szerdai sajtótájékoztatójáén elsőként azoknak a „kellemetlen kérdéseknek” a sorában, melyekre Kovács Péter XVI. kerületi fideszes polgármester utalt pártja kongresszusán, amikor azt mondta, még várják a Fidesz-központtól a jó válaszokat a kellemetlen kérdésekre.
2021-11-24 15:09 mszp.hu

Folytatódik az önkormányzatok kifosztása

Folytatódik az önkormányzatok kifosztása
Folytatódik a Budapest elleni bosszúhadjárat és az önkormányzatok kifosztása, ez ellen pedig az önkormányzati szolgáltatások fenntartása érdekében minden nap szót kell emelni - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője, Zugló polgármestere sajtótájékoztatón szerdán.
2021-10-27 14:58 mszp.hu

A választók véleményét tiszteletben kell tartani

A választók véleményét tiszteletben kell tartani
Demokrataként el kell fogadnunk az előválasztás eredményét, demokratikus politikusnak leginkább a választói véleményét kell tiszteletben tartani – mondta Horváth Csaba szocialista politikus az ATV Startban kedden, örömét fejezve ki, hogy előzetesen és a miniszterelnök-jelölti előválasztás után is jelezte minden ellenzéki párt: az előválasztás győztese, Márki-Zay Péter mellé áll.
2021-10-18 15:07 mszp.hu

Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány!

Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány!
Tegye semmissé a Déli Körvasút közbeszerzését a kormány, a versenyzők pedig tegyenek új, piaci alapú közbeszerzésen új ajánlatot – követelte Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármesetere az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedden.
2021-10-06 11:58 mszp.hu

Első a magyarok Diákvárosa, utána az atlétikai vb

Első a magyarok Diákvárosa, utána az atlétikai vb
Amíg a kormány nem tartja be a fővárossal kötött megállapodást az atlétikai vb-ről, amelyben elkötelezte magát a budapesti Diákváros megépítése mellett, addig Budapest vétózza a világbajnokság megrendezését.
2021-09-03 17:17 mszp.hu

Horváth Csaba: Nem engedünk a Diákvárosból!

Horváth Csaba: Nem engedünk a Diákvárosból!
Két fontos bejelentés várható a Fővárosi Közgyűlés mai ülése után: 2023-as Atlétékai VB akkor lesz, ha lesz Diákváros is, illetve a 14 év alattiaknak ingyenes lesz a közösségi közlekedés – mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, Zugló polgármestere az ülés előtt tartott szerda délelőtti, budapesti sajtótájékoztatóján.
2021-09-01 13:42 mszp.hu

Atlétikai vb: Csak ha lesz Diákváros!

Atlétikai vb: Csak ha lesz Diákváros!
Budapest szándéka továbbra is az, hogy megrendezze a 2023-as atlétikai világbajnokságot, de csak ha a korábbi megállapodás szerint megépül a vidéki fiatalok budapesti tanulását segítő 10-12 ezer kollégiumi férőhelyes Diákváros és ugyanazon a területen az ígért 5800 bérlakás – mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője a Spirit FM rádió műsorában hétfőn.
2021-08-30 13:48 mszp.hu
«123456...»