Dr. Józsa István


Tisztségek

Életrajz

1953. szeptember 7-én született Csongrádon . Szülei pedagógusok voltak. Nős,felesége építész.
Három gyermekük van. 1978-ban matematikus-mérnöki diplomát, 1982-ben szakmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti M űszaki Egyetemen. 1987-ben avatták műszaki doktorrá. 1990-ben elvégezte az Oxford Polytechnic CMS gazdasági menedzserképz őt. Angol nyelvismerettel rendelkezik. Szakmai pályáját a BME Gépszerkezettani Intézetében kezdte, majd 1980-tól 1995-ig az OLAJTERV-ben dolgozott, az utolsó három évben a szakértői osztály vezetőjeként. 1995-től egy energetikai tervező és kivitelez ő cég műszaki igazgatója. 1973-ban költözött a XI. kerületbe, itt járt egyetemre, itt teremtettek közös otthont feleségével . Szabadidejében kirándul, túrázik, szívesen foglalkozik szőlészettel és borászattal. A XI. kerület közéletében az MSZP megalakulása óta vesz részt. 1989-1994-ig a kerületi szervezet elnöke volt.1994-2002. között önkormányzati képvisel ő, az MSZP önkormányzati frakciójának vezetője volt. 2007-től az MSZP Budapesti Területi Szövetség alelnöke. 2002-ben és 2006-ban egyéni országgyűlési képviselőnek választották Budapest 17 . választókerületében. 2010 –ben a budapesti területi listáról kapott mandátumot. Az országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnöke, a Gazdasági Bizottság ellenőrzési albizottságának elnöke volt.

Józsa István

Kapcsolat

Telefonszám 20/4668065
E-mail cím istvan.jozsa@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Több pénzt az embereknek! - Reagálás Rogán Antal sajtótájékoztatójára

Több pénzt az embereknek! - Reagálás Rogán Antal sajtótájékoztatójára

Eddig is világos volt, hogy a Fidesz által bevezetett tranzakciós adó igazságtalan a kiskeresetű dolgozókkal szemben, mert a már leadózott jövedelmüket adóztatja tovább. Azzal, hogy az ingyenes készpénzfelvételt csupán februártól teszik lehetővé, még sok-sok ezer forintot fognak kivenni a családi kasszákból.

2013-11-12 14:48 MTI/mszp.hu

Kaotikus a helyzet a pénztárgépek online bekötésénél - Országgyűlés

Kaotikus a helyzet a pénztárgépek online bekötésénél - Országgyűlés

E.ON-ügy, büntetőjogi törvények módosítása, pénztárgépek, a szociális területen dolgozók bérfejlesztése, tanyafejlesztési program, áfaügy, védett sírok önkényes átépítése, takarékszövetkezetek lenyúlása, rezsicsökkentés. Ülésezett a parlament.

2013-11-11 17:19 MTI/mszp.hu

Sok hűhó semmiért - reagálás Rogán Antal "bejelentésére"

Sok hűhó semmiért - reagálás Rogán Antal

Rogán Antal mai bejelentése szerint a Fidesz most éppen a leszerepelt árfolyamgát kiszélesítésére készül a bajba jutott devizahitelesek megmentése érdekében. Az árfolyamgát nem megoldás, hanem a Fidesz által gerjesztett probléma elodázása.

2013-11-04 16:32

Kik a költségvetés nyertesei? - Országgyűlés

Kik a költségvetés nyertesei? - Országgyűlés

Költségvetés, energiahatékonyság, ócsai kudarc, panelprogram, MVH-s visszaélések, közfoglalkoztatottak, Gyermekvédelmi Lakás Alap, megszűnő munkahelyek. Ülésezett a parlament.

2013-10-28 16:55 MTI/mszp.hu

Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára

Reagálás Németh Szilárd sajtótájékoztatójára

Az MSZP számára érthetetlen, hogy a kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz miért egy kampányízű politikai nyilatkozattal harcol a magyar családok megélhetésének könnyítéséért, ahelyett, hogy a törvényhozásra koncentrálna. Egy politikai nyilatkozattól senkinek nem lesz egy forinttal sem alacsonyabb a rezsije.

2013-10-21 16:10

Kibújt a szög a pénzeszsákból!

Kibújt a szög a pénzeszsákból!

Kibújt a szög a kormányzati pénzeszsákból: miután maguktól nem dicsekedtek el vele, az MSZP írásbeli kérdéseire adott válaszokból most kiderült, mennyit költöttek titokban az Orbán-kormány minisztériumai különböző autó, bútor és telefonbeszerzésre: mintegy 100 milliárd forinttal többet, mint szabadott volna.
 

2013-10-16 14:41

Nem akar rezsicsökkentést a Fidesz?

Nem akar rezsicsökkentést a Fidesz?

Újra elutasította az MSZP rezsicsökkentő javaslatát a Fidesz-KDNP. A szocialisták álláspontja szerint nem a gazdagokon, hanem a legszegényebbeken is köteles segíteni a kormány.

2013-10-08 17:54

Mit tesz a kormány a vagyonőrök megsegítéséért? - Országgyűlés

Mit tesz a kormány a vagyonőrök megsegítéséért? - Országgyűlés

Kiszolgáltatott vagyonőrök, illegális szennyvíziszap-lerakás, pápai húskombinát, E.ON, kormányhivatali beruházások, rossz hulladékgazdálkodási rendszer. Ülésezett a parlament.

2013-10-08 09:03

"A valódi és fenntartható" rezsicsökkentésért

Alkotmánymódosító javaslatot nyújtott be az MSZP-frakció vezetése az Országgyűlésnek pénteken "a valódi és fenntartható rezsicsökkentés érdekében".

2013-09-28 09:57 MTI/mszp.hu

Miért fizet Orbán többszörös árat az E.ON-ért?

Miért fizet Orbán többszörös árat az E.ON-ért?

Visszautasítjuk a rezsicsökkentéssel és az E.ON-vásárlással kapcsolatos fideszes hazugságokat.

2013-09-24 16:22
«...234567...»