Dr. Kökény Mihály


Tisztségek

Életrajz

1950. április 5-én született Budapesten. Édesapja gépészmérnök volt, édesanyja vegyész. Nős, felesége vegyészmérnök.

1974-ben szerezte diplomáját a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán, majd belgyógyászatból és kardiológiából tett szakorvosi vizsgát.

1974-től 1979-ig az Országos Kardiológiai Intézetben gyógyító orvosként dolgozott és tudományos munkát végzett.

1979 és 1990 között az államigazgatás különböző tisztségeiben közszolgálatot teljesített. Az Egészségügyi Minisztériumban szakmai programok szervezésével foglalkozott, a Minisztertanács Hivatalának főosztályvezetőjeként - egyebek mellett - az első magyar egészségmegőrzési stratégia kidolgozását irányította. 1988-tól 1990-ig a Németh-kormány szociális és egészségügyi miniszterhelyettese volt. A rendszerváltást követően ismét az Országos Kardiológia Intézetben dolgozott, mint főigazgató-helyettes, emellett egy külföldi tulajdonú egészségügyi magánvállalkozás orvosmenedzsere volt.

1991-től a Magyar Szocialista Párt tagja, parlamenti szakértője, majd 1992 és 1994 között országos ügyvivője. 1994-ben Ferencvárosban választották országgyűlési képviselővé, 1998-ban az MSZP budapesti listájáról jutott a parlamentbe. 1994-től a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára, 1996-1998 között népjóléti miniszter. 1998-tól az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális bizottságának elnöke.
Több, mint két évtizede az Egészségügyi Világszervezet szakértője. Rendszeres előadója hazai és külföldi egyetemek egészségtudományi és menedzserképző tanszékeinek. Felsőfokú angol nyelvismerettel rendelkezik.

2002. áprilisában ismét egyéni választókerületben (Ferencváros) szerzett mandátumot.

2002. május 27-én kinevezték az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárává.

2003. szeptember 15. és 2004. november 3. között Egészségügyi Szociális és Családügyi miniszterként dolgozott. 2004 decemberétől a miniszterelnök felkérésére népegészségügyi kormánymegbízottként vezette a Népegészségügyi Tárcaközi Bizottságot. A 2006. évi országgyűlési választásokon az MSZP budapesti listájáról került be az Országgyűlésbe, ahol az Egészségügyi Bizottság elnökeként vesz részt az ágazatot érintő reformok előkészítésében.

Kökény Mihály

Kapcsolat

Cím 1096 Budapest, Balázs Béla utca 38
Telefonszám 1/215-4278
E-mail cím ferencvaros@mszp.hu

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Hatástalanítsák a kényszernyugdíjazás bombáját!

Hatástalanítsák a kényszernyugdíjazás bombáját!

Szánalmas vergődés tanúi vagyunk. Orbán Viktor kezdi felismerni, hogy a nyugdíjas foglalkoztatás korlátozásával iszonyú csapást mért az egészségügy pénzhiányban fuldokló intézményeire.

2013-02-14 09:34

Újabb placebo az egészségügynek?

Újabb placebo az egészségügynek?

Vegyes érzésekkel fogadjuk, hogy létrejöhet a betegszervezeteket tömörítő Nemzeti Betegfórum, mert a Nemzeti Egészségügyi Tanács tavalyi megszüntetését semmi sem indokolta, így a szervezet létrehozása csupán a kezdővonalra állítja vissza az ágazati érdekegyeztetést.
 

2012-12-20 16:38

A kormány aljas merényletre készül a rákbetegek ellen.

A kormány aljas merényletre készül a rákbetegek ellen.

A betegek jogainak csorbítása mellett az elmúlt két év nem volt elegendő ahhoz, hogy a kormány legalább egy olyan intézkedést kezdeményezzen, amelynek kedvezményezettjei a betegek lettek volna.

2012-12-13 08:48

Újabb sarc az orvostársadalomnak

Újabb sarc az orvostársadalomnak

Az MSZP a gyógyítókat sújtó újabb sarcnak, ezért felháborítónak tartja az orvosi kamara harmincöt százalékos tagdíjemelését.

2012-12-03 17:22

Ki fog itt gyógyítani?

Ki fog itt gyógyítani?

Katasztrofális helyzetbe kerülhet az egészségügy az egyre gyorsuló orvoselvándorlás miatt. A kormányzat hiába emelte némileg a béreket, az egészségügyi dolgozók külföldi munkavállalása idén csúcsot dönthet: csak szeptember végéig 1660-an hagyták el az országot.

2012-11-16 17:01
«123»