Komjáthi Imre


Tisztségek

elnökhelyettes - Országos Elnökség
országgyűlési képviselő - Frakció
Törvényalkotási bizottság alelnöke

Életrajz

1968-ban született Sajószentpéteren.
 
Nős, hat gyermekük van.
 
- 1985-ben karosszérialakatos szakmát szerzett. 
 
- 1999-ben érettségizett. 
 
- 1985-2018 között a Borsodchem Zrt. - nél dolgozott előbb lakatosként, később vegyipari folyamatirányítóként. 
 
- 1991-2001 között a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet üzemi titkáraként tevékenykedett
 
- 2006-ban lépett be a Magyar Szocialista Pártba.
 
- 2009-ben tagja volt a fiatal baloldaliakat tömörítő [demokratikus hálózat] nevű civil szervezetnek, amellyel több tiltakozó akciót és demonstrációt szerveztek.
 
- 2010-ben megválasztották az Edelény és Térsége Helyi Szervezet elnökének, majd 2012-ben és 2014-ben újraválasztották.
 
- 2012-ben egyik főszervezője és „arca” volt az első Éhségmenetnek.
 
- Elnöke a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesületnek.
 
- 2013-ban szintén egyik főszervezője volt a második Éhségmenetnek.
 
- 2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.
 
- 2014. július 19 -2016. július 25. között tagja volt az MSZP országos elnökségének.
 
- 2018-ban az MSZP tisztújító kongresszusa a párt alelnökévé választotta.
 
- 2020-ban az MSZP tisztújító kongresszusa a párt elnökhelyettesévé választotta. 
 
- 2022. április 3-án országos listán országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. 
 
- 2022. május 2-tól az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának alelnöke.
Komjáthi Imre

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
E-mail cím imre.komjathi@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Van megoldás: a kormány lehívhatja az ilyen helyzetekre szóló EU-s forrásokat!

Van megoldás: a kormány lehívhatja az ilyen helyzetekre szóló EU-s forrásokat!
Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője; Ujhelyi István EP-képviselő és Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselő arról tájékoztatott, hogy a kormány a Tungsrammal kötött stratégiai partneri szerződéséből pont a legfontosabbat, a munkavállalók munkajogi védelmét és biztonságát jelentő garanciákat hagyta ki. Emiatt most 1600 dolgozó és családjuk kerül nehéz helyzetbe a tömeges létszámleépítés következtében.
2022-05-19 00:49 mszp.hu

Az MSZP a Parlament elé viszi az élelmiszerkupon-javaslatot

Az MSZP a Parlament elé viszi az élelmiszerkupon-javaslatot
A szocialisták benyújtják a Parlamentnek Ujhelyi István EP-képviselő élelmiszerkupon-javaslatát – mondta Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában szerdán, ahol újra sürgette a kormányt: vegye igénybe az uniós segítséget az elbocsátott Tungsram-dolgozók érdekében.
2022-05-19 00:47 mszp.hu

Segíteni kell a Tungsramból elbocsátandó dolgozóknak! - reagálás az ITM nyilatkozatára

Segíteni kell a Tungsramból elbocsátandó dolgozóknak! - reagálás az ITM nyilatkozatára
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Tungsramnál bejelentett elbocsátások kapcsán kiadott nyilatkozata egy konkrétumok nélküli vízió.
2022-05-19 00:44 mszp.hu

Hol van Szijjártó, amikor a kormány stratégiai partnere 1600 dolgozót készül utcára tenni?

Hol van Szijjártó, amikor a kormány stratégiai partnere 1600 dolgozót készül utcára tenni?
A Tungsramtól történő elbocsátásokról is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
2022-05-17 10:14 mszp.hu

Nem lép a kormány az elbocsátott Tungsram-dolgozókért, pedig lenne azonnali segítség

Nem lép a kormány az elbocsátott Tungsram-dolgozókért, pedig lenne azonnali segítség
Lenne azonnali segítség a Tungsramtól elbocsátott 1600 dolgozó számára, de a kormány nem lép, és még ködösít is – mondta Komjáthi Imre szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM reggeli műsorában szerdán.
2022-05-11 16:05 mszp.hu

A kormány álljon a magyar dolgozók mellé, ne a nagytőkések zsebét tömje újabb milliárdokkal

A kormány álljon a magyar dolgozók mellé, ne a nagytőkések zsebét tömje újabb milliárdokkal
A munkavállalók helyzetéről is szó volt kedden napirend előtt, az Országgyűlésben.
2022-05-09 16:24 mszp.hu

Hiteles politizálást, baloldali közösségépítést!

Hiteles politizálást, baloldali közösségépítést!
Határozott, hiteles, következetes politikára van szükség, és a baloldali közösségek kiszélesítésére és erősítésére – mondta Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese és megválasztott parlamenti képviselője a Spirit FM műsorában csütörtökön, közölve: „nem ugrik el” az elől, hogy vezető tisztségért induljon a pártban, ha az hangsúlyosan az értékei mellett marad.
2022-04-28 10:59 mszp.hu

Kérjék meg a közszolgálati dolgozók is a munkájuk árát!

Kérjék meg a közszolgálati dolgozók is a munkájuk árát!
El kell kezdeni megteremteni azt, hogy a jövedelmeknek legyen vásárlóereje.
2022-04-27 23:33 mszp.hu

Az MSZP a parlamentből és az utcáról is támogatja a munkavállalókat

Az MSZP a parlamentből és az utcáról is támogatja a munkavállalókat
A fideszes kormány maradtával az emberek helyzete egyre nehezebbé válik – az MSZP 10 fős frakciója ígéri, a parlamentben és az utcán egyaránt erősíteni fog védelmükben.
2022-04-12 15:43 mszp.hu

Komjáthi: As War Rhetoric Wanes, People Will Again Worry About Making a Living

Komjáthi: As War Rhetoric Wanes, People Will Again Worry About Making a Living
Hundreds of thousands of former oppositionists have now turned towards their tyrant, campaigning on false promises of protection: a sign of great vulnerability.
2022-04-07 23:02 mszp.hu
«123456...»