Komjáthi Imre


Tisztségek

társelnök - Országos Elnökség
országgyűlési képviselő - Frakció
Törvényalkotási bizottság alelnöke

Életrajz

1968. március 9-én születtem Sajószentpéteren egy 9 gyermekes család
legidősebb gyermekeként.

Nős vagyok, hat gyermekünk van.

Általános iskolai tanulmányaimat Sajószentpéteren végeztem.
1985-ben karosszérialakatos-hegesztő szakmát szereztem a kazincbarcikai 105. számú Lékai János Szakmunkásképző Intézetben.
1985. július 5-én kezdtem el dolgozni a BorsodChem Zrt elődjénél a Borsodi Vegyi Kombinátnál, lakatos szakmunkásként.
1999-ben érettségiztem Kazincbarcikán a Surányi Endre Szakképző Iskolában.
A BorsodChem Zrt-nél 2018 júniusáig irányítástechnikai rendszerkezelőként dolgoztam folyamatos műszakban.
Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának első éves hallgatója vagyok személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon.

2010-ben megválasztottak az MSZP Edelény és Térsége Helyi Szervezet elnökének, majd 2012-ben és 2014-ben újraválasztottak.
2012-ben ez első Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2012-ben alapítója voltam, elnöke lettem a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesületnek

2013-ban alapítója voltam, társelnöke lettem a Közmunkás Szakszervezetnek
2013-ban a második Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2013 – 2018. között a Közmunkás Szakszervezet társelnöke
2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.
2014 - 2016 között tagja voltam az MSZP Országos Elnökségének.
2018. június 17-én az MSZP alelnökévé választottak.
2020. szeptember 19-én az MSZP elnökhelyettesévé választottak.
2022. április 3-ai országgyűlési választáson országgyűlési képviselői mandátumot kaptam.
2022. május 2-tól az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke
vagyok.

Komjáthi Imre

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
E-mail cím imre.komjathi@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

A benyújtott adócsomag nem javít a szociális igazságtalanságon

A benyújtott adócsomag nem javít a szociális igazságtalanságon
A tervezett adómódosításokról, a rendszer igazságtalanságáról, valamint az üzemanyagok elhibázott adóztatásáról is beszélt Hiszékeny Dezső, az MSZP országgyűlési képviselője a csütörtöki parlamenti felszólalásában.
2023-11-09 11:19 mszp.hu

Mit tesz a kormány a férfi egészség hónapjában?

Mit tesz a kormány a férfi egészség hónapjában?
November hónap a férfi egészség hónapja, ekkor tartják a „Movember” hónapot, mely az angol moustache (bajusz) és november szavak keresztezéséből született. Erre tekintettel tette fel kérdését Pintér Sándor belügyminiszternek a hétfői parlamenti ülésen Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke. Arra kereste a választ, mit tesz a kormány a férfi egészség hónapjában.
2023-11-06 22:21 mszp.hu

A kormány nem készült fel a tömegesen érkező vendégmunkások fogadására

A kormány nem készült fel a tömegesen érkező vendégmunkások fogadására
A kormány szükségessé tette, hogy vendégmunkások tömege érkezzen Távol-Keletről Magyarországra, hiszen az épülő akkumulátorgyárakban szükség van több százezer új munkaerőre. Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke a hétfői parlamenti ülésen napirend előtti felszólalásában elmondta, a kormány sem lakhatási, sem egészségügyi, sem munkabiztonsági szempontból nem készült fel a vendégmunkások érkezésére, ennek pedig katasztrófa lehet a vége.
2023-11-06 14:36 mszp.hu

Drasztikus fizetésemelésre van szükség az elvándorlás megállításához

Drasztikus fizetésemelésre van szükség az elvándorlás megállításához
A tervezett minimálbér-emelésről, az MSZP béremeléssel kapcsolatos javaslatairól, valamint a munkavédelmi kérdések fontosságáról is beszélt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV csütörtök esti Egyenes Beszéd című műsorában.
2023-11-03 14:10 mszp.hu

Az MSZP a mellrákszűrés hatékonyabbá tételét szorgalmazza

Az MSZP a mellrákszűrés hatékonyabbá tételét szorgalmazza
Az MSZP a Népjóléti Bizottságnál kezdeményezte, hogy a népegészségügyi program keretén belül az ingyenes mellrákszűrés korhatárát csökkentsék 40 évre, minden 40 év feletti nő 2 évente ingyenes szűrésre legyen jogosult, valamint a kormány további intézkedésekkel csökkentse azon nők arányát, akik több mint 2 évente jutnak csak el mellrákszűrésre. A Fidesz több javaslattal egyetértett, majd leszavazták azt – erről beszélt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke és Gurmai Zita, frakcióvezető-helyettes, az MSZP Nőtagozatának elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2023-10-31 18:20 mszp.hu

A kollektív szerződés a garancia a munkavállalók számára

A kollektív szerződés a garancia a munkavállalók számára
A munkaerőpiaci helyzetről, a munkaerő-tartalékról, a vendégmunkásokról, valamint a foglalkoztatási gondok megoldásáról is beszélt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke az ATV kedd reggeli Szigorlat című műsorában.
2023-10-31 14:42 mszp.hu

A vasút melletti hosszú távú elköteleződésre van szükség!

A vasút melletti hosszú távú elköteleződésre van szükség!
A vasúti közlekedés egyre nagyobb mértékben nehezíti meg az utazóközönség mindennapjait, hideg, fűtetlen vasúti kocsik és egyre lassabb tempó jellemzi a vasutat, ennek azonban nem kellene így lennie. Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke kedden a parlamentben, napirend előtti beszédében a kötöttpályás közlekedés fejlesztésének fontosságáról beszélt.
2023-10-24 15:12 mszp.hu

1956 irányt mutat a jövő számára is

1956 irányt mutat a jövő számára is
Kaposváron, Nagy Imre szülőhelyén fáklyás felvonulással egybekötött megemlékezést tartott az MSZP. ’56-tal kapcsolatban Kunhalmi Ágnes társelnök úgy fogalmazott: nemzeti ünnepeink nem csak megemlékezések, hanem jóval többet jelentenek a múlt eseményeinek puszta felidézésénél. Az akkori történések üzenetek is a jelennek, és irányt mutatnak a jövő számára is.
2023-10-22 21:42 mszp.hu

Az MSZP mindig ki fog állni a dolgozók érdekei mellett

Az MSZP mindig ki fog állni a dolgozók érdekei mellett
A Magyar Szocialista Párt álláspontja szerint azonnali 8 százalékos béremelésre van szükség a minimálbér és a garantált bérminimum tekintetében, valamint jövőre be kell vezetni az európai minimálisbért, mely havi 350 ezer forintra emelné a legalacsonyabb fizetéseket. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a csütörtöki Egyenes beszédben pártja kezdeményezéseiről, valamint a szociáldemokrácia alapelveiről is beszélt.
2023-10-20 10:27 mszp.hu

Azonnali segítségre, azonnali fizetésemelésre van szüksége a dolgozóknak!

Azonnali segítségre, azonnali fizetésemelésre van szüksége a dolgozóknak!
A munkavállalók érdekei mellett való kiállás fontosságáról, a reálkeresetek csökkenéséről, a DK-val való vitáról és a Magyar Szakszervezeti Szövetség javaslatainak támogatásáról is beszélt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke a szerdai sajtótájékoztatóján.
2023-10-18 12:01 mszp.hu
«123456...»