Komjáthi Imre


Tisztségek

társelnök - Országos Elnökség
országgyűlési képviselő - Frakció
Törvényalkotási bizottság alelnöke

Életrajz

1968. március 9-én születtem Sajószentpéteren egy 9 gyermekes család
legidősebb gyermekeként.

Nős vagyok, hat gyermekünk van.

Általános iskolai tanulmányaimat Sajószentpéteren végeztem.
1985-ben karosszérialakatos-hegesztő szakmát szereztem a kazincbarcikai 105. számú Lékai János Szakmunkásképző Intézetben.
1985. július 5-én kezdtem el dolgozni a BorsodChem Zrt elődjénél a Borsodi Vegyi Kombinátnál, lakatos szakmunkásként.
1999-ben érettségiztem Kazincbarcikán a Surányi Endre Szakképző Iskolában.
A BorsodChem Zrt-nél 2018 júniusáig irányítástechnikai rendszerkezelőként dolgoztam folyamatos műszakban.
Jelenleg a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának első éves hallgatója vagyok személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatás szakon.

2010-ben megválasztottak az MSZP Edelény és Térsége Helyi Szervezet elnökének, majd 2012-ben és 2014-ben újraválasztottak.
2012-ben ez első Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2012-ben alapítója voltam, elnöke lettem a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesületnek

2013-ban alapítója voltam, társelnöke lettem a Közmunkás Szakszervezetnek
2013-ban a második Éhségmenet egyik főszervezője voltam.
2013 – 2018. között a Közmunkás Szakszervezet társelnöke
2014-ben Radnóti Miklós Antirasszista díjjal tüntetett ki a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége.
2014 - 2016 között tagja voltam az MSZP Országos Elnökségének.
2018. június 17-én az MSZP alelnökévé választottak.
2020. szeptember 19-én az MSZP elnökhelyettesévé választottak.
2022. április 3-ai országgyűlési választáson országgyűlési képviselői mandátumot kaptam.
2022. május 2-tól az Országgyűlés Törvényalkotási bizottságának alelnöke
vagyok.

Komjáthi Imre

Kapcsolat

Cím 1114 Budapest, Villányi út 11-13.
E-mail cím imre.komjathi@mszp.hu
Facebook Facebook

 


Kapcsolódó cikkek, videók

Széleskörű bérrendezésre van szükség, az MSZP támogatja a MASZSZ követelését

Széleskörű bérrendezésre van szükség, az MSZP támogatja a MASZSZ követelését
A Magyar Szakszervezeti Szövetség javasolja, hogy a dolgozók járulék- és adómenetesen kapjanak 100 ezer forint egyszeri kompenzációt a reálbér-csökkenés kompenzálásaképpen. Az MSZP a dolgozók érdekeit képviseli, így támogatja a követelést, sőt, további lépéseket kezdeményezünk!
2023-10-12 12:42 mszp.hu

A munka világát támadja a kormány, közös ellenzéki fellépésre van szükség

A munka világát támadja a kormány, közös ellenzéki fellépésre van szükség
A vendégmunkások betelepítése nagy társadalmi ellenállásba ütközött, hiszen a kormány korábban éveken át bevándorlóellenes politikát folyatott. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a hétfői Egyenes beszédben elmondta, nem lenne szükség vendégmunkások tömegére, ha a kormányzat lépéseket tenne a magyar dolgozók átképzésére, betanítására. A szocialista országgyűlési képviselő szerint a munka világa folyamatos támadás alatt áll, ezért frakcióközi munkacsoport létrehozását is kezdeményezte.
2023-10-10 11:07 mszp.hu

Komjáthi Imre: Minőségi munkahelyekre van szükség!

Komjáthi Imre: Minőségi munkahelyekre van szükség!
A munkavállalók nehéz helyzetéről, a telepítendő akkumulátorgyárak hatásairól, a munkavállalók védelméről és munkavállalói érdekképviseletek fontosságáról is beszélt Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke hétfői parlamenti felszólalásában.
2023-10-09 19:13 mszp.hu

A kormány ismét bebizonyította, hogy kókler a munkavállalókat érintő kérdésekben

A kormány ismét bebizonyította, hogy kókler a munkavállalókat érintő kérdésekben
A kormánytöbbség a vendégmunkásokkal kapcsolatos törvény módosításával „ismét tanúbizonyságát tették annak, hogy nem értenek ehhez a területhez” – mondta Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke szombati, Győrben megtartott sajtótájékoztatóján.
2023-10-07 10:32 mszp.hu

A Jóléti Magyarország nemcsak vízió, hanem valódi alternatíva az ország gondjaira

A Jóléti Magyarország nemcsak vízió, hanem valódi alternatíva az ország gondjaira
Megélhetési válság van hazánkban, amire az MSZP „Jóléti Magyarország” programja jelentheti a megoldást – erről beszélt Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke, Pollreisz Balázs, az MSZP győri önkormányzati képviselője, valamint Pusztai Patrik, az MSZP elnökségi tagja az MSZP pénteki, győri fórumán.
2023-10-07 09:46 mszp.hu

Van alternatíva, mégpedig az MSZP jóléti modellje

Van alternatíva, mégpedig az MSZP jóléti modellje
Az MSZP politikusai az országjárás debreceni állomására érkeztek pénteken. Gurmai Zita frakcióvezető-helyettes, Komjáthi Imre társelnök és Harangozó Gábor alelnök mutatta be a Magyar Szocialista Párt Jóléti Magyarország programját, melynek alapja a skandináv modell megvalósítása. A délutáni fórumot reggel kitelepülés előzte meg, valamint sajtótájékoztató. A fórumot Madarasi István, az MSZP debreceni önkormányzati képviselője moderálta, de felszólalt Csige Tamás, Hajdúdorog korábbi polgármestere is, valamint a délelőtti programokon részt vett Bódi Judit megyei elnök is.
2023-09-29 23:16 mszp.hu

A jó szociáldemokrata politika a megoldás az ország gondjaira

A jó szociáldemokrata politika a megoldás az ország gondjaira
Zalaegerszegen tartotta az MSZP a „Jóléti Magyarország” című országjáró sorozatának soron következő rendezvényét, ahol a délutáni fórumon Komjáthi Imre országgyűlési képviselő, az MSZP társelnöke és Korózs Lajos, az MSZP alelnöke mondtak beszédet.
2023-09-28 22:30 mszp.hu

Felháborító felelőtlenséggel építi le a munkabiztonságot a kormány

Felháborító felelőtlenséggel építi le a munkabiztonságot a kormány
Komjáthi Imre kedden, vezérszónoki felszólalásában elmondta, a kormány a munkavállalók millióinak az egészségéről és életéről szóló változtatási tervet is a szakszervezetekkel és szakértőkkel való egyeztetés nélkül, „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről” szóló salátatörvénybe bújtatva készül megszavaztatni. Az MSZP társelnöke szerint ismét semmibe veszik a munkavállók jogait és nem törőnek a biztonságos munkakörülményekkel, ezért az MSZP kezdeményezi a felelőtlen módosítók elhagyását és, hogy az SZJA 1 százalékát a szakszervezeteknek is fel lehessen ajánlani.
2023-09-26 14:31 mszp.hu

Komjáthi Imre: A legkevesebbet keresők kenyeréből már nem lehet letörni

Komjáthi Imre: A legkevesebbet keresők kenyeréből már nem lehet letörni
Nem elég fizetésemelésekről beszélni, meg is kell azt valósítani, az MSZP ezért javasolja az azonnali 8 százalékos béremelést a minimálbér és a garantált bérminimum esetében. Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke, országgyűlési képviselő a hétfői Egyenes Beszédben kifejtette pártja bérrendezési programjának részleteit.
2023-09-26 12:14 mszp.hu

Komjáthi Imre: Rengeteg a kudarc és az átverés a bérek kapcsán

Komjáthi Imre: Rengeteg a kudarc és az átverés a bérek kapcsán
Komjáthi Imre az MSZP társelnöke hétfői, napirend előtti felszólalásában azt javasolta, hogy kezdődjenek tárgyalások igazságosabb és versenyképes közteherviselésről. Ennek pedig első lépése lehetne az szja-mentes minimálbér és az európaiminimálisbér bevezetése. Az MSZP ezen felül 8 százalékos minimálbéremelést is javasol.
2023-09-25 16:23 mszp.hu
«123456...»